Az Inoutic mostantól Deceuninck

672

Az ablakprofilok és építési megoldások vezető gyártója, a Deceuninck Csoport bejelentette stratégiai döntését az Inoutic és a Deceuninck márkáinak egyesítéséről, melyek a továbbiakban a Deceuninck globális márkanéven lesznek elérhetők. A döntés egy újramárkázási folyamat kezdete, mely mind a 16, a Deceuninck közép-kelet-európai régiójához tartozó országot érinti, ahol az Inoutic márkanév jelen van. Ez a folyamat január 16-án vettem kezdetét, és a 2020-as Fensterbau Frontale kereskedelmi vásárra fejeződik be teljesen.

Francis Van Eeckhout, a Deceuninck Csoport ügyvezető igazgatója a döntés kapcsán elmondta: “Célunk, hogy egy erős, globális márkát hozzunk létre, amely további növekedést hoz és még inkább erősíti pozíciónkat Magyarországon, Európában és minden további piacunkon világszerte. Ez a döntés gyorsítani fogja az innovációs folyamatokat és a termékfejlesztéseket Európán belül, amely megkülönböztet bennünket versenytársainktól, és partnereinket is versenyelőnyhöz juttatja, hogy az ő cégeik is növekedhessenek.

Az új márkastratégia a marketing befektetéseket is maximalizálni fogja, például a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Deceuninck – Quick-Step csapatának fő szponzori szerepe révén, amely magasabb márkaismertséget hozhat nemcsak a Deceuninck márkának, hanem több mint 4000 partnerének is, több mint 90 országban.

A stratégiai döntéssel a Deceuninck a zöld megoldások terén is növelni fogja befektetéseit. Az olyan innovációk, mint például a Linktrusion üvegszál alapú technológiája, amely kategóriájában a legjobb szigetelést kínálja, a Decoroc, amely a színkínálatot magasabb szintre emeli, vagy a Protex szabadalmaztatott redőnyrendszer szintén Európa-szerte elérhető lesz a vásárlók számára.

Az új szemléletmódunk, illetve új márkastratégiánk első eredményeként díjnyertes Elegante profilrendszerünk, amelyet elsősorban a közép-kelet-európai piacra fejlesztettünk, 2019 folyamán más európai országokban is bevezetésre kerül. Emellett folytatjuk az újgenerációs profilrendszerek kialakítását és fejlesztését is, az innovációra, a dizájnra és a környezettudatosságra koncentrálva, amelyek a 2020-as Fensterbau Frontale vásáron kerülnek majd bemutatásra.” – mondta el Victoria Hemelaer, a Deceuninck marketing igazgatója.

Az új márkastratégia lehetővé teszi a gyártási és logisztikai folyamatok további finomhangolását. Így a Deceuninck Csoport még inkább optimalizálhatja erőforrásait, valamint tovább emelheti termékei és szolgáltatásai színvonalát.

További információ: www.inoutic.hu

Forrás: morpho

ÜZENET KÜLDÉSE

Kérjük, írja be hozzászólását!
Kérjük, adja meg nevét