Négy kondenzációs kazán került a fa alá az Országos Mentőszolgálatnál

Ugye mindenki emlékszik még arra, hogy 2017 decemberében a csepeli mentőállomáson nehéz helyzetbe kerültek a mentők, mert elromlott a fűtés? Azután pedig példátlan összefogással kéménybélelést és kondenzációs kazánt adományoztak Csepelre, nagyon rövid idő leforgása alatt?

Történetünk innen indul, ugyanis akkor érkezett egy helyi megkeresés az Aristonhoz, hogy ha tud, segítsen. Ezt nyomban meg is tette, majd kiderült, hogy több olyan mentőállomás van az országban, ahol a kazán már megérett a cserére. Elindultak az egyeztetések és felmérések, majd 2018 őszre már Kőszegen, Pannonhalmán és Túrkevén is a legújabb, ErP előírásoknak megfelelő kondenzációs kazánok kerültek fel a falra.

Az új kazánok amellett, hogy minden EU előírásnak megfelelnek, még energiatakarékosak és környezetkímélőbbek is mint korábbi társaik voltak. Fontos kiemelni, hogy ezekkel az új készülékekkel teljesen kiküszöbölhető a CO mérgezés veszélye és a mentők nem csak melegben, hanem biztonságban is várhatják mostantól a riasztásokat országszerte. A négy kazánnal előreláthatólag 50 százalékos energiamegtakarítást tud majd elérni a négy mentőállomás.

Az Ariston Thermo Hungária Kft. ügyvezetője szerint nagyon fontos, hogy a vállalatok felelősen viselkedjenek és adományozzanak. Pavek Gábor kiemelte, nem csak nemzetközi vállalatok, hanem kis és középvállalkozások is tudnak példát mutatni és a maguk lehetőségei szerint segíteni. „A mi erősségünk az, hogy biztonságos és takarékos megoldásokat tudunk nyújtani a meleggel együtt és ezt most egy olyan szervezetért tesszük, aki nap mint nap kiszolgál minket.

Győrfi Pál szerint a modern kazánok komoly segítséget jelentenek: „A mentők munkája a helyszíneken, és a mentőautókban zajlik ugyan, de a riasztások között a bajtársak sokszor a mentőállomáson tartózkodnak, ahol egy korszerű fűtőberendezés nagy segítséget jelent. Ezért örültünk az Ariston nagylelkű felajánlásának, hiszen így Csepelen, Pannonhalmán, Túrkevén, és Kőszegen is a legkorszerűbb kazánokat használhatjuk. Egy modern fűtőberendzés költségmegtakarítást is jelent, amit a betegellátás javára tudunk fordítani.

Győrfi Pál azt is elmondta, hogy amennyiben további kazánok cseréjére lesz szükség, a saját beszerzéseik mellett a jövőben is örömmel fogadják az ilyen jellegű segítséget.

További információ: www.ariston.com/hu

Forrás: Ariston

ÜZENET KÜLDÉSE

Hozzászólás írása
Kérjük, adja meg nevét