2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

2018 III. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene az I. félévit meghaladó ütemben, 22%-kal múlta felül az előző év azonos időszakit. A nagymértékű növekedés a vállalkozások kapacitásbővítő fejlesztéseinek, a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projekteknek, valamint a továbbra is élénk lakás- és egyéb ingatlanberuházásoknak köszönhető. 2018 első három negyedévében a beruházások 17%-kal bővültek az egy évvel korábbi, magas bázishoz viszonyítva.

2018 III. negyedévében szezonálisan kiigazítva a beruházások volumene az előző negyedévit 5,1, a 2015 negyedéveinek átlagát pedig 32%-kal haladta meg.

volumenindex-beruhazasok-III-2018

Az előző év azonos időszakához képest a beruházási tevékenység volumene 22, ezen belül a teljesítményérték 58%-át adó építési beruházásoké 25, a mintegy négytizedét kitevő gép- és berendezés beruházásoké 19%-kal növekedett.

A beruházások több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 13, a 15%-át realizáló költségvetési szerveknél pedig 35%-kal bővült a fejlesztések volumene.

A gazdaság szinte minden területén emelkedett a beruházási aktivitás. A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül a leginkább a szállítás, raktározás beruházásainak volumene nőtt (42%-kal), elsősorban a közútfelújítások, valamint a folytatódó út-, autópálya- és vasútépítések következtében. A szállítással foglalkozó vállalkozások szintén jelentősen növelték beruházásaikat.

A teljesítményérték mintegy 16%-át képviselő ingatlanügyletek beruházási teljesítménye is erőteljesen (18%-kal) nőtt, ahol a lakásépítések folytatódó bővülése mellett az üzleti célú létesítményekbe (irodaházak, raktárak stb.) történő invesztíciók is számottevően növekedtek.

A nemzetgazdasági beruházások negyedét megvalósító feldolgozóipar fejlesztései visszafogottan nőttek (3,2%). A fejlesztések volumene a legnagyobb mértékben a villamos berendezések gyártása területén emelkedett, az ágazat termékei iránti élénk nemzetközi kereslet hatására. Kiemelkedő volt a fejlesztések bővülése a kohászat, fémfeldolgozás területén és az elektronikai iparban is. Több alágban visszaestek a beruházások, közöttük a gép, gépi berendezés és a vegyi anyag, termék gyártásában is. A járműgyártás beruházásai – amelyek a feldolgozóipar tárgyidőszaki fejlesztéseinek negyedét tették ki – szintén csökkentek.

A kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban folytatódott a beruházási teljesítmény növekedése (15%); az élelmiszer jellegű vegyeskereskedelemmel és a gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások az átlagot meghaladóan növelték beruházásaikat.

teljesitmenyertek-beruhazasok-III-2018

A központi költségvetés a III. negyedévben is jelentős szerepet játszott a nemzetgazdaság egészére jellemző beruházásnövekedésben. A nagyrészt közösségi finanszírozású területeken jellemzően az átlagot meghaladó mértékben bővültek a beruházások, elsősorban az uniós forrásból történő fejlesztések következtében. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosításban a rend- és honvédelemhez kapcsolódó, valamint a központi közigazgatás területén megvalósult beruházásoknak is köszönhetően 66, a humán-egészségügyi, szociális ellátásban – főként a fekvőbeteg-ellátáshoz kötődő fejlesztések miatt – 30%-os volumennövekedést regisztráltunk. A művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ág beruházásainak emelkedését (59%) továbbra is a sporttal és a kultúrával kapcsolatos nagyberuházások okozták. Ugyanakkor az oktatásban – néhány nagy értékű, felsőoktatásban megvalósult projekt lezárása miatt – 2,1%-kal csökkentek a beruházások.

A beruházások volumene néhány kisebb súlyú ágban ugyancsak a nemzetgazdasági átlag feletti mértékben nőtt. Az energiaiparban a beruházások erőteljes növekedésében (68%) a megújuló energiaforrásokba történő befektetések, az adminisztratív szolgáltatás területén megvalósult átlag feletti emelkedésben (49%) pedig a lízingtársaságok élénkülő gép- és járműbeszerzései is közrejátszottak. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban a hotelépítések és a szállodafelújítások a korábbi időszakokhoz hasonlóan ismét szerepet játszottak a beruházások jelentős bővülésében (26%). Az építőipari gazdasági szervezetek a konjunktúra hatására 25%-kal növelték tárgyieszköz-fejlesztéseiket.

 

További információ: www.ksh.hu

 

 

Forrás: KSH

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web