2024. április 16., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

mehi-logoOktóber elején ismét módosultak a lakossági kamatmentes energetikai hitel feltételei, egyre inkább felhasználóbaráttá válik a termék. Igény lenne az energiatakarékos lakások iránt. A kérdés inkább az, elég vonzó-e most már a támogatott hitel, hogy akár a családi házak tulajdonosai, akár a társasházakban vagy lakásszövetkezetekben élők ebből a pénzből újítsák fel otthonaikat. Még százmilliárd forint sorsa és több tízezer háztartás energiahatékonyságának a növelése a tét.

2017 áprilisában indult a hitelprogram, és azóta érdemben háromszor módosult; a mostani változtatások célja, hogy még kedvezőbbé tegyék a hitelprogram feltételeit. A MEHI minden korábbi változtatást véleményezett, és javaslatokat is megfogalmazott a hitelkiírók felé, amelyekből több a jelenlegi változtatások között is visszaköszön.

INGYENHITEL – MOST MÁR A TÁRSASHÁZAKNAK IS VONZÓ?

A módosítások egyik fontos célja, hogy növeljék a többlakásos – pl. társasházi, lakásszövetkezeti – lakóépületek hitelfelvevőinek körét. Ez nem meglepő, hiszen eddig elsősorban természetes személyek érdeklődtek a hitel iránt, a korábbi feltételek sokkal inkább kedveztek nekik, míg a társasházi igénylések száma alacsony volt. A mostani változtatással a hitelprogram teljes keretösszegének társasházi, lakásszövetkezeti igénylők számára elérhető részét 25-ről 50 százalékra emelték a közép-magyarországin kívüli régiókban. A társasházi, lakásszövetkezeti igényléseket célozza az a könnyítés is, miszerint lakásonként 1,5 millió, de összesen maximum 50 millió forintig a társasháznak nem kell biztosítékot nyújtania, illetve hogy a fedezettségi szint 20-ról 10 százalékra csökkent.

Ez a változtatás már kecsegtetőnek tűnhet a társasházak számára. A MEHI által megkérdezett szakértők azonban eltérően vélekedtek a könnyítésről: a pénzügyi terület szakértője pozitívan értékelte a fedezettségi szint csökkentését, véleménye szerint ha egy társasház a felújítási beruházás mellett dönt, akkor egy ekkora összeg elkülönítése nem jelenthet gondot. Társasházi felújítási projektek lebonyolítását végző szakértők szerint azonban önmagában a fedezettségi szint csökkenése nem fogja nagy arányban bevonzani a társasházi hiteligénylőket, mert általánosságban véve a biztosíték rendelkezésre tartását – függetlenül az összeg nagyságától – negatívan ítélik meg a lakók, így ezt jellemzően nem vállalják.

A fedezetnyújtás elkerülése az 50 millió forint alatti beruházásoknál lehetséges, ami a kisebb, maximum 30 lakásos lakóházaknak, illetve a kisebb felújítási projekteknek kedveznek. A mostani változások miatt tehát növekedhet ugyan a társasházi igénylők száma, de a hitelkonstrukció nem a komplex, a teljes energiahatékonysági felújítást egy lépésben elvégző beruházásokat ösztönzi. Erre pedig szükség lenne, hiszen míg egy házszigetelés önmagában nagyjából 20 százalékos energia-megtakarítást tud eredményezni, addig egy komplex, nyílászáró-cserét és fűtéskorszerűsítést is magában foglaló felújítás akár 50 százalékot is, ami egyben a rezsit is felezheti.

A KOMPLEX FELÚJÍTÁSNAK KEVÉSBÉ KEDVEZ

De nem csak a társasházaknál lenne szükség komplex felújításra. 2018-ban már életbe léptek azok a megemelt szintű épületenergetikai előírások, amelyek célja a kevesebb és hatékonyabb energiafelhasználás. 2018. január 1-től a költségoptimalizált és 2021-től a közel nulla energetikai szint érvényes. Tehát idén már magasabb energiahatékonysági szintnek kell megfelelni akkor, ha új házat építünk, és akkor is, ha meglévő épületünkön jelentős felújítást végzünk. Egy ház szigetelése jelentős felújításnak minősül: ilyenkor az épület összesített energetikai mutatójának – tehát nem csak a leszigetelt épületszerkezetnek, hanem a teljes épületnek – el kell érnie a jogszabályban foglalt értéket. Ez a jellemzően elavult állapotú hazai lakásállomány esetében azt jelenti, hogy a szigeteléssel egy időben a nyílászárókat és a fűtésrendszert is korszerűbbre kellene cserélni, ami a biztosíték nélküli pénzügyi kereteken – társasházaknál 50 millió, családi házaknál 5 millió forint – túlnyúlhat.

ÉLETSZERŰBB FELTÉTELEK

A jelenlegi módosítás határozottan pozitív eleme az, hogy az elszámolható munkadíj mértéke az elszámolható anyagköltséghez viszonyítva 60-ról 120 százalékra emelkedett. A korábbi arány nem tükrözte az építőipari valóságot, hiszen az utóbbi idők folyamatai azt mutatták, hogy a munkadíjak és anyagköltségek hagyományos aránya a munkadíjak irányába mozdult el. A piaci helyzethez való további idomulást jelzi az a módosítás is, miszerint az elszámolható fajlagos költséghatár emelkedett több energetikai termék esetén.

Sajnos fennmaradt azonban egy fontos problémakör. Bár a szállítói előleget az ezelőtti módosítás alkalmával bevezették – és ez segítheti a hiteligénylők pénzügyi helyzetét –, a hitel a gyakorlatban utófinanszírozású maradt. Ezt orvosolhatná a hitelösszeg 20-30 százalékáig terjedő előleg, mely a saját erő felhasználása után biztosítaná az építkezők likviditását.

ÚJ LAKOSSÁGI ENERGIAHATÉKONYSÁGI SZAKPOLITIKAI INTÉZKEDÉSEKRE VAN SZÜKSÉG

A MEHI több évre visszanyúló lakossági felmérései alapján sajnos a hitel jellegű programok – még ha kamattámogatás mellett is kerülnek meghirdetésre – önmagukban kevésbé vonzók. A csak hiteltermékre alapuló lakossági konstrukció várhatóan nem fog felújítási hullámot elindítani. Ahhoz, hogy felpörgessük az ország uniós kötelezettségei teljesíthetősége miatt is elengedhetetlen energia-megtakarításokat, minél hamarabb szükség lesz további szakpolitikai intézkedések kidolgozására és új szemléletmód bevezetésére is. Több olyan – eddig nem alkalmazott – lakossági program indítása lehetséges, amely minimális költségvetési forrásbevonással jár, sokkal inkább jogi szabályozókkal, illetve azok harmonizációjával képes segíteni a hazai célok teljesítését. Ilyen lehet többek között az egykapus rendszer bevezetése, amely a lakossági energetikai korszerűsítések bonyolult folyamatát egyszerűsítené és harmonizálná; az energiahatékonysági beruházások közműszámla-alapú finanszírozása, vagy az Áfa-csökkentés kiterjesztése az energetikai korszerűsítést célzó beruházásokra.

 

A Magyar Energiahatékonysági Intézet teljes elemzése itt olvasható:
http://mehi.hu/projekt/szakertoink-jelentik-segithetnek-az-ujabb-konnyitesek-a-lakossagi-energiahatekonysagi-ingyen

 

 

Forrás: MEHI

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web