2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

GKI-lakaspiac1A GKI fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke 2018 júliusában 5, míg az ország egészére vonatkozó jelzőszám értéke 4. A fővárosi index 3, míg az országos csaknem 2 ponttal emelkedett az előző (idén áprilisi) felméréshez képest. Mindkét index éves alapon 4-4 ponttal emelkedett, s ezzel historikus csúcsukra emelkedtek, azaz a korábbi felmérések során az ingatlanpiac egészét illetően még sosem voltak ennyire derűlátók a piaci szereplők.

LAKÁSPIAC: TOVÁBB NÖVEKVŐ KERESLET ÉS ÁRAK

A fővárosi és országos lakáspiaci indexei (amelyek az ingatlanos cégek illetve a lakosság várakozásait sűrítik egy-egy számba) a jelen felmérés során egyaránt 11-11 ponttal nőttek. Mindkét index historikus csúcsra ért, azaz a felmérés történetében még sosem lehetett ilyen magas indexértékekkel találkozni. Azaz a lakáspiaci szereplők immár derűlátóbbak, mint a válság előtt voltak. A válaszadó ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó kilátások mindhárom vizsgált körzetben (azaz Közép-, Kelet- és Nyugat-Magyarországon is) kisebb-nagyobb mértékben javultak.

GKI-lakaspiac2A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások az egy negyedévvel ezelőttihez képest nagyon jelentősen élénkültek. Áprilishoz képest a biztos szándékú körben (tehát, azok körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót) 25, míg a valószínű szándékú körben 43 százalékpontos növekedés következett be. Ennyire derűlátó a lakosság utoljára 2008 elején volt, azaz a lakossági kilátások 10 éves csúcsra emelkedtek. A lakásfelújításra és korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások is számottevően javultak az egy negyedévvel ezelőttihez képest. A valószínű körben 24, a biztos szándékú körben 33 százalékpontos bővülés valósult meg. Mindez éves alapon rendre 71 és 56 százalékpontos emelkedést jelent.

GKI-lakaspiac-tablazat1

A használt lakások várható áremelkedési üteme Budapesten összességében kissé emelkedett az egy negyedévvel ezelőttihez képest (3,3-ről 4,5%-re). A vidéki régiókban nem változtak a várakozások, keleten 3, nyugaton 4-5%-os emelkedés várható.

Az új építésű lakások esetében a következő egy évben 3-6%-os áremelkedésre lehet számítani.

GKI-lakaspiac3ÉPÍTÉSI TELEK: AZ ÚJ LAKÁSOK KEDVEZMÉNYES ÁFA-KULCSÁNAK VÉGE LETÖRTE A KILÁTÁSOKAT

Az országos telekpiaci index negyedéves alapon 10, a budapesti 20 ponttal csökkent. Az indexek az előbbi esetben 2, az utóbbi esetben 4 éves mélypontra estek vissza. Az építési telkek ára várhatóan 3-6%-kal nőhet a következő egy évben.

 

IRODAPIAC: BUDAPESTEN MINDEN SZÉP ÉS VÁRHATÓAN MÉG SZEBB LESZ

A GKI negyedévente szervez felmérést a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók és üzemeltetők), valamint a lakosság ingatlanpiaci terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából. A jelen megkérdezés során 110 ingatlanokkal foglalkozó cég és 1122 vállalat válaszolt. A lakossági minta 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív. A fővárosi és a magyarországi ingatlanpiaci index egy számba sűríti az egyes részpiacok (a lakás-, az iroda-, az üzlethelyiség- és a raktárpiac) következő egy évben várható helyzetére vonatkozó várakozásokat, s ezzel összefoglaló képet ad az ingatlanpiaci kilátásokról.

Az irodák kihasználtsága Budapesten és környékén 2018. második negyedévében enyhén emelkedett, s ezzel kissé meghaladja a 91%-ot, ami éves alapon 5 százalékpontos emelkedést jelent. Kelet-Magyarországon az áprilisban mért 86%-os kihasználtság júliusra 84%-ra csökkent, míg Nyugat-Magyarországon az áprilisi 89%-os mutató júliusra 90%-ra növekedett. A fővárosi irodapiaci index az előző felméréshez képest 5 ponttal emelkedett, míg az ország egészére vonatkozó mutató 2 ponttal csökkent. Az irodabérleti díjakban Budapesten és környékén a következő egy évben 3% körüli, a vidéki régiókban legfeljebb „jelképes" emelkedés várható.

ÜZLETHELYISÉG-PIAC: KISSÉ ROMLÓ KILÁTÁSOK

A kereskedelmi ingatlanpiacot illető kilátások az elmúlt két évben viszonylag szűk sávban mozogtak, s bár idén júliusban negatív fejlemények voltak regisztrálhatók, ez most sincs másként. Az üzlethelyiség-piaci index a fővárosi agglomerációra vonatkozóan 5, az ország egészére vonatkozóan 3 ponttal csökkent a legutóbbi felméréshez képest. Az egy évvel ezelőtti szintet mindkét jelzőszám 3-3 ponttal múlja alul. A bérleti díjak esetében Budapest lehet az élenjáró (a következő egy évben 4%-os díjemelkedés várható), vidéken csak szerény emelkedés valószínű.

RAKTÁRPIAC: A FŐVÁROSBAN ÉS KÖRNYÉKÉRE VONATKOZÓAN NŐTT A DERŰLÁTÁS

A logisztikai ingatlanok kihasználtsága továbbra is magas, a kihasználtsági ráta a fővárosi agglomerációban jelenleg 91%, a nyugati országrészben 92%, míg a keleti régióban pedig 85%. A jelen felmérés eredményei szerint a fővárosi raktárpiaci index tovább emelkedett (negyedéves alapon 3 százalékponttal), míg az ország egészére vonatkozó kissé csökkent (2 ponttal). A bérleti díjakra vonatkozó várakozások áprilishoz képest megugrottak, a válaszadók a következő egy évben 3-5%-os díjemelkedésre számítanak.

GKI-lakaspiac-tablazat2

 

További információ: www.gki.hu

 

 

Forrás: GKI

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web