2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

VELUX-Oz-Beata-Mucsi-IstvanNettó 1 millió forint értékben ajánlott fel új tetőtéri ablakokat a VELUX Magyarország Kft. a Várépítő Pályázaton gyermekintézmények számára, ahol a pályázók közül végül a több mint 200 tanuló nevelését, oktatását ellátó Vésztői Református Egyház Kis Bálint Általános Iskolájának ítélte oda a zsűri a támogatást. A 3-8. osztályos kisdiákok tantermeinek jelenlegi ablakai kritikus állapotban vannak: néhánynál az üveg megrepedezett, nagyobb esőzésekkor beszivárog a csapadék, többet közülük véglegesen lezártak csavarokkal, így viszont a szellőzés sincs megfelelően biztosítva.

A halaszthatatlan felújítási munkálatok az iskola költségvetéséből sajnos megvalósíthatatlanok lettek volna. „Lehetőségeinkhez mérten mindig próbálunk segítséget nyújtani a minket közvetlenül megkereső intézmények számára is. A gyermekintézményekhez való kötődésünk kifejezetten erős, hiszen a cégünk alapítója, Villum Kann Rasmussenáltal feltalált első VELUX billenő tetőtéri ablakok pont egy dán iskola tetőterébe kerültek beépítésre, ezért külön öröm számunkra, hogy a Várépítő Pályázat keretében egy újabb iskola fejlesztéséhez járulhatunk hozzá"– emelte ki Őz Beáta, a VELUX Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

sulikep-VesztoA Békés megyei általános iskolát a 90-es évek elején egy lelkész házaspár indította nagyrészt saját erőből, melyet azóta is többségében önerőből, a Vésztői Református Egyházközség gyülekezetének támogatása és pályázatok segítségével igyekeznek fejleszteni. Nagyobb felújításra ebben az épületrészben azóta sem került sor. Az iskola tanulóinak nevelése, oktatása során viszont elengedhetetlen a megfelelő körülmények biztosítása.

Európa mintegy 95 millió diákjának jelentős hányada olyan osztálytermekben tanul, ahol túl magas a levegő szén-dioxid tartalma, és ahol nem megfelelő a természetes fény mennyisége. „A napfényes, friss levegőjű tanteremben a gyerekek jobban tudnak koncentrálni, és jobb az általános egészségi állapotuk is – tette hozzá a VELUX Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. – Mindössze a friss levegő mennyiségének növelésével 15 százalékkal javítható a gyerekek feladatmegoldási sebessége."

A vésztői általános iskola új nyílászárói nemcsak kedvezőbb tanulási feltételeket biztosítanak a diákok számára, de az intézmény fenntartási költségeit is jelentősen csökkenthetik. Az iskola nemcsak a diákok mindennapjainak színtere, hanem számos helyi művészeti és kulturális programnak ad helyet, melyek másképpen nem tudnának megvalósulni.

Kapcsolódó cikk(ek):
Várépítő Pályázat: 19 felajánló cég, nettó 16 millió forint építőanyag és 22 nyertes

A VELUX Magyarország Kft. a felajánlás keretében a legmodernebb, háromrétegű üvegezéssel rendelkező, rendkívül jó hőszigetelést biztosító tetőtéri ablakokat adományoz a Békés megyei iskolának. A termékek mellett a cég a helyszínre való kiszállítást is biztosítja, továbbá a VELUX Ajánlott Beépítői és az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetségének együttműködésében az ablakok cseréje is megvalósul önkéntes munka formájában, ezzel is támogatva a minél gyorsabb és profibb kivitelezést, és mentesítve az iskolát. „A Várépítő Pályázat keretében a pályázónak 18 hónap áll rendelkezésére a munkálatok befejezésére, melyet végig támogatunk és figyelemmel kísérünk, hogy a diákok számára legjobb körülményeket biztosíthassák a jövőben" – tette hozzá Őz Beáta.

Az idei pályázaton összesen 16 cég nettó 16 millió forint értékű felajánlást tett. A zsűri döntése alapján a 36 érvényes pályázatot benyújtó intézményből 20 gyermekintézmény és 2 műemlék részesült.

 

További információ: www.velux.hu

 

 

Forrás: SAKKOM Interaktív

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web