2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Epitok napja1A hazai építésügy meghatározó tudományos- és érdekvédelmi szervezetei, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), az Építéstudományi Egyesület ÉTE Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉFÉDOSZSZ), az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság Építőipari Mesterdíj Alapítvány (ÉMA), a Magyar Építész Kamara (MÉK), a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ), a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ), a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség (MÉgKSZ), a Magyar Mérnöki Kamara (MMK), a Szilikátipari Tudományos Egyesület (SZTE) idén 67. alkalommal rendezték meg az Építők Napja központi ünnepségét a Vasas Szakszervezetek fővárosi székházában.

A kormányzat és az ágazat képviselői köszöntötték az építőiparban dolgozókat, és a korábbi évekhez hasonlóan kitüntették a szakma legjobbjait.

Kassai Ferenc BPMK elnök megnyitó beszéde után Dr. György László, az újonnan felállt Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára arról is beszélt, hogy a kormányzat célja az építőipar fenntartható, modern technológián és innováción alapuló fejlődése. Ehhez a kormány 20 milliárt Ft-os pályázati forrást tervez biztosítani. Hozzátette, hogy a szektorban több középvállalatra lenne szükség.

Epitok napja2Dr. Reiter József az EMMI, Dr. Gulyás András ezredes a Honvédelmi Minisztérium, Kling Zoltán a BM Vízügyi Koordinációs Főosztály képviseletében, valamint Horváth Gábor, az Agrárminisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztály főosztályvezetője tájékoztatást adtak területük építésügyi vonatkozásairól. Sok EU-s forrás érkezett a vidéki kórházfelújításokhoz, a Közép-magyarországi régió azonban kimaradt, ezért a kormány 700 mrd forintot fordít 4-6 éves időszakban a központi régió egészségügyi fejlesztésére. A honvédelem területén a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretén belül 20 helyőrségben kezdődtek el az energetikai fejlesztések, felülvizsgálják az ágazatot érintő építési, építésügyi szabályzatokat.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint fontos lenne a tisztánlátás, mert az építőipar jelenlegi kedvező adatainak egyik fontos tényezője a lakásáfa 5 százalékra csökkentése volt, ám arról egyelőre semmit sem tudni, hogy ezt meddig tartja ilyen szinten a kormány. Sokan tartanak attól, hogyha bejön a 27 százalékos áfa, akkor mi lesz. Ezért olyan előrehozott kereslet van a piacon, ami csúcsra jártja a lakásépítő cégeket és amit nehéz kapacitással követni. A kormány részéről közép és hosszútávú programokra lenne szükség. Egyre jobban érződik a munkaerőhiány is, a válság alatt elbocsátott nyolcvanezer embernek csak a fele jött vissza. Kiemelte a szakképzés fontosságát is, amelyhez a kormány támogatására is szükség van.

Dr. Nagyunyomi Sényi Gábor, az ÉTE elnöke elmondta, hogy 2017-ben az EU-n belül Magyarországon volt a legnagyobb az építési kereslet, és 2020-ig maradunk is az első helyen. 2020-tól azonban 20-30%-os visszaesés sem kizárt, amennyiben az 5% áfa megszűnik, és helyette nem lesz valamilyen más ösztönző. Elmondta, hogy ma is szükség van új kiegyezésre arról, miként tehetjük jobbá közös értékeinket. Nem kell félretenni a vitákat, de több megértést kellene egymás iránt tanúsítanunk és jobban kell megbecsülni minden magyar teljesítményét.

Pallagi Gyula, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségének elnöke a szektor legnagyobb kihívásának a szakemberhiányt tekinti, amiben nagy szerepet játszanak az oktatáspolitika hiányosságai. Nagyon fontos lenne az építőipar imázsának javítása is, az építőipari szakma presztizsének emelése, hogy perspektívát adjanak az ifjúságnak az építőiparban is. Ehhez a szervezetek, vállalkozások és a média segítségét is kérte.

Díjazottak

Az ünnepi köszöntők után került sor a miniszteri elismerések, oklevelek és valamint az építőipari szakmai szervezetek díjainak átadására.

ÉTE Díjban részesült Tarlós István és Radnainé dr. Fogarasi Katalin

Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri elismerő oklevelet kapott: Áprily László, Borzák Balarám Béla, Dési Albert, Kovács Magdolna, Lengyelné Szabó Margit, Makai László, Romits Gábor, Scheiber Zoltán, Szabados Béla, Takács Péter, Huczek Sándor, Nagy Sándor, Papatyi Balázs, Rieger László, Sulák László, Szilágyi András, Tóth Péter, Király Tamás, Dr. Csáky Imre, Fejes Tamás, Fábián Zoltán, Dr. Bozsó Béla, Bretka András, Dr. Gálos Miklós, Jobba György, Tombor Sándor, Csokló Gábor, Ifj. Lőrincz Ferenc, Marofka Ferenc

Dr. Benkő Tibor Magyarország honvédelmi minisztere a honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnöke által alapítható és adományozható elismerésekről szóló 15/2013. HM rendelet 22.§ (1) bekezdés alapján, figyelemmel a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Mérnöki Kamara stratégiai partnerségi megállapodására, a katonai és honvédelmi célú építmények megvalósítása érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, az Építők Napja alkalmából EMLÉKTÁRGYAT adományozott Cseppentő József ezredesnek, valamint Hegedűs Anikó kormánytisztviselőnek

Dr. Pintér Sándor, Magyarország Belügyminisztere az építők napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott Breinich Miklós, Déri Lajos, Körmendi Lukács, Major Ferenc, valamint Rasztovich Péter László részére.

Dr. Nagy István agrárminiszter az Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott Hudák István, Kázmér István, Kunfalvi János, Dr. Péterfalvi József Ede, Dr. Pluzsik András, valamint Szabó Róbert részére.

Prof. Dr. Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztere az Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott Bondor Gabriella és Eperjessy András részére.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke Koji László Lechner Ödön Díjat adományozott Dr. Szilágyi Béla részére.

A Magyar Mérnöki Kamara Építési Szakmai Tagozata Kardos Andor Díjat adományozott Wéber László részére.

Az Építéstudományi Egyesület elnöke dr. Nagyunyomi-Sényi Gábor úr átadta az Alpár Ignác Díjakat és az ÉTE Érdemérmet. Alpár Ignác Díjban részesült dr. Kontra Jenő és Sztermen Péter. ÉTE Érdemérem kitüntetésben részesült Brassnyó László.

Szilikátipari Emlékéremet kapott dr. Arató Péter, Kelemen Attila, Kóti Imre, és Margit Ferenc.

 

Az ünnepség állófogadással ért véget.

 

 Gratulálunk a díjazottaknak!

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web