2024. április 18., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

tube wireVilágszerte a beruházások emelkedése figyelhető meg, mely megjelenik az infrastruktúra, autóipar, elektromosipar, megújuló energia projektek és az olaj- és gázvezetékek terén egyaránt. Ez jól érzékelhető volt az idei düsseldorfi wire és Tube kiállításokon is.

Több mint 71 500 szakember látogató (2016-ban 69 500 fő volt) érkezett 134 országból Düsseldorfba az öt nap alatt, hogy megismerje az ipari innovációkat és üzletet kössön. A világ 67 országából összesen 2683 vállalat mutatta be csúcstechnológiáját 17 kiállítási csarnokban, több mint 117 ezer négyzetméteren, azaz mintegy 7000 négyzetméterrel nagyobb felületen, mint 2016-ban. A látogatók saját bőrükön is megtapasztalhatták, hogy miért is tekintik a wire és Tube kiállításokat a huzal-, kábel- és csőiparban érintett szakemberek szakterületük legjelentősebb vásárának.

A látogatónak az az érzése támad, hogy aki ebben a szakmában számít, jelen van a Düsseldorfi Vásárközpontban. Ezen az öt napon egy különleges találkozóhellyé, óriási tárgyalóvá válik a központ, ahol a régi partnerek személyesen is találkozhatnak, átbeszélhetik a további együttműködési lehetőségeket, új üzleteket köthetnek, sok új kapcsolatot létesíthetnek.

A legtöbb kiállító Olaszországból, Németországból, Törökországból, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Spanyolországból, Ausztriából, Hollandiából és Svájcból érkezett. A tengerentúliakat az Egyesült Államok, India, Tajvan, Dél-Korea és Kína képviselte.

Számottevő volt a kínai kiállítók létszáma. Ezt legjobban a 16-os pavilonban megjelenő több mint 200 cég is jelezte, ahol egy-egy adott eszköz, termék gyártására szakosodott kisebb vállalkozás is fontosnak tartotta a részvételt, a bemutatkozás lehetőségét.

MAGYAR RÉSZVÉTEL

Magyarországot négy kiállító képviselte.

Bogdány Petrol Kft.

Kábeltöltő anyagaival és drótkötélvédő termékeivel jelent meg a wire kiállításon, ahol 2008 óta minden alkalommal jelen van. Ezzel az állandó részvétellel egyfajta biztonságot, kiszámíthatóságot nyújt partnereinek. Elsődleges céljuk a személyes tárgyalás a meglévő partnerekkel és új kapcsolatok kiépítése.

borsodChemBorsodChem Zrt.

Reagálva a növekvő érdeklődésre és az iparágban jelentkező keresletre, a Wanhua & BorsodChem először jelent meg a wire kiállításon. A Wanhua vállalatot a Performance Materials Business Unit képviselte a TPU termékeivel, míg a BorsodChem bemutatta a PVC termékcsaládját. A TPU vezetékek alkalmazási területei elsősorban az autóipar, automatizálás, elektronika, geofizikai, telekommunikációs, elektromos/energia- és orvosi ipar. A PVC termékeket pedig számos iparágban használják, különösen az építőiparban, az elektromos és elektronikai iparban és a csomagolóiparban. A wire kiállításon való részvételével a Wanhua & BorsodChem célja, hogy bővítse üzleti portfólióját, széles termékválasztékot és hosszú távú partnerséget kínálva.

dunaferrISD Dunaferr Zrt.

A Tube kiállítás visszatérő kiállítójaként jelent meg a csőgyártáshoz kínált anyagaival (pl. hidegen, melegen hengerelt, horganyzott, pácolt tekercsek és lemezek), hidegen hajlított idomacél termékeivel.

 

Moltech AH Kft.

Fő profiljuk a hevederes szállítópályákban, görgősorokban alkalmazott alkatrészek és kiegészítők (szállítószalag, futószalag, modul heveder, görgő, dobmotor, ékszíj stb.) gyártása és szervizelése. Továbbá komplett anyagmozgató berendezéseket és rendszereket – szállítószalagos, modul hevederes, görgős szállítópályákat – terveznek és gyártanak egyedi igényeknek megfelelően.

WIRE 2018

kep2Nyolc csarnokban mutatták be a kiállítók a huzalgyártó és huzalfeldolgozó gépújdonságok sokaságát, sok esetben a gyártósort felépítve, működés közben. Az 53 országból érkező kiállító 65 000 négyzetmétert meghaladó területen eljárástechnikai szerszámokat és segédanyagokat, rugógyártó gépeket, kötőelemeket gyártó gépeket, valamint szerkezeti anyagokat, különleges huzalokat és kábeleket vonultatott fel. A látogatók megismerkedhettek a mérés-, vezérlés- és szabályozástechnikai és vizsgálati eljárásokkal is, továbbá hálóhegesztő gépeket is láthattak működés közben.

kep9A 2018-as wire kiállításra látogatók elsősorban a vezetékek és kábelek, acél rudak és szalagok feldolgozása és gyártása, valamint gépek, berendezések, szerszámok és segédeszközök gyártására szolgáló gépek iránt érdeklődtek. Emellett a formázó technológia és a segédanyagok szegmensei szintén nagy érdeklődésre tartottak számot. A megkérdezett látogatók mintegy 20%-a a késztermékek iránt érdeklődött.

Pillanatképek a kiállításról:

TUBE 2018

A szakvásár a vas- és acélcsövek, a színesfém-, műanyag-, üvegszálas, üveg-, kerámia-, beton- és szálerősítésű cementcsövek kereskedelmének seregszemléje. A Tube további fontos témaköreihez tartozik ezen felül a mérés-, vezérlés- és szabályozástechnika, valamint a különleges szakterületek, az ellenőrzési technológia, a profilok és a gépek. Komoly szerepet kapnak az eljárástechnikai szerszámok és segédeszközök. Az 57 országból érkező 1241 kiállító cég 9 csarnokban, több mint 52 000 négyzetméternyi kiállítási területet foglalt el.
Csövek és tartozékok, nyersanyagok, a csövek feldolgozásához és gyártásához használt gépek, különböző csövek kereskedelmével foglalkozó vállalatok is sok érdeklődőt vonzottak a 2018-as Tube-on.

Pillantképek a kiállításról:

JELENTŐS NEMZETKÖZI RÉSZVÉTEL

Mind a wire mind a Tube vásárokon jelentős volt a nemzetközi részvétel. Ígéretes ügyfélkapcsolatok és jó üzleti kilátások határozták meg a standokon a hangulatot. Mindkét vásár látogatóinak több mint 50%-a konkrét befektetési szándékkal érkezett. A látogatók 70%-a magas döntéshozói szintet képviselt. A látogatók mindkét vásárt No. 1 szakvásárként értékelték. Az öt nap alatt 134 országból több mint 71 500 látogató érkezett Düsseldorfba. A vásárlátogatók 70%-a külföldről érkezett, egyharmaduk a tengerentúlról. A vásárlátogatók 55%-a talált új beszállítót.

A Düsseldorf vásárközpont 2020. március 30. és április 3. között ad otthont a következő wire és Tube kiállításoknak, amelyekre már folyik a jelentkezés.

 

További részletek: www.wire.de, www.Tube.de

Magyarországi képviselet: www.bdexpo.hu

 

Fehér Tivadar

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web