2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

2018 márciusában az építőipari termelés volumene 1,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 0,2, az egyéb építményeké 4,1%-kal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése márciusban 10,3%-kal csökkent az előző havihoz mérten. Az I. negyedévben az építőipar termelői árai 8,2%-kal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

2018 márciusában az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt: az épületeké 0,2, az egyéb építményeké 4,1%-kal.

KSH-2018-marcius

Az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 1,5, az egyéb építményeké 4,6%-kal bővült, a speciális szaképítésé viszont 0,1%-kal mérséklődött.

A megkötött új szerződések volumene az előző évhez képest 7,1%-kal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 32,2%-kal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 22,7%-kal kisebb lett. Március folyamán irodaépületek mellett kereskedelmi, ipari és oktatási épületek építésére kötöttek nagy értékű új szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene március végén 78,8%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 5,0, az egyéb építményeké 116,9%-kal magasabb volt, mint egy évvel ezelőtt.
2018. január–márciusban az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 19,0%-kal emelkedett.

Az I. negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 11,0, az egyéb építmények építése vonatkozásában 5,9, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 8,5%-kal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az építőipar árai az előző negyedévinél 3,3%-kal magasabbak voltak.

 

További információ: www.ksh.hu

 

 

Forrás: KSH

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web