2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

image2021. január 1. után minden, használatba vételre kerülő új épületnek meg kell felelnie a közel nulla energiaigény követelményeknek. Hatóságok használatára szánt vagy tulajdonukban álló épület esetén ez a dátum 2019. január 1. Ha fel akar készülni, akkor vegyen részt a HuGBC képzésein!

A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) évek óta tartja, és idén is folytatja a Környezettudatos Építés A-tól Z-ig továbbképzési sorozatát. 2018. március vége-május között integrált képzés-sorozatot indított "Közel nulla energiaigényű (KNE) épületek a beruházástól a kivitelezésig" címmel. A szervezet szakemberei arra vállalkoztak, hogy az építőipari szakmát a képzés-sorozat végére felkészítsék a változásokra és a kihívásokra. Az előadók lefedik azokat a területeket, amelyek a KNE épületetek sikeres és minőségi fejlesztését, tervezését, kivitelezését, üzemeltetését elősegítik.

A felkészülés azért fontos, mert nagy az időnyomás. Új épületek esetén 2018. január 1-től már a költségoptimalizált, 2021. január 1-től pedig a közel nulla energetikai szint követelményeit kell teljesíteni. Az építőipari szakterületeken azonban nagy a bizonytalanság, eltérőek a tudásszintek, sok-sok kérdés megválaszolatlan.

A HuGBC ezért úgy vélte, a KNE épületekkel kapcsolatban sürgősen átfogó oktatásra, felkészítésre van szükség. Egyes szakmákban már történtek képzések, viszont integráltan, a beruházástól a kivitelezésig még nem volt átfogó ismeretanyag-átadás. A képzés-sorozat lehetőséget ad arra, hogy azonos tudásszintre tegyenek szert a beruházók, a fejlesztők, a tervezők, a szakági mérnökök, a kivitelezők és az üzemeltetők egyaránt.

MÉK továbbképzési kreditpont 1,5 pont/képzés (bírálati sorszám: 2018/63)

 

Nézze meg a soron következő képzések tartalmát a linkekre kattintva!

Május 17. - A KNE követelményeknek megfelelő épületszerkezetek

Május 29. délelőtt - A KNE épületek irányába mutató innovatív kivitelezési megoldások

Május 29. délután - Épületautomatika és energiahatékony épület-üzemeltetés a KNE jegyében

 

Jelentkezés itt.

 

A képzés Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja, a Siemens Building Technologies és az Anteus (épületautomatikai modul) támogatásával valósul meg.

 

Várjuk Önt és munkatársait!

 

 

Forrás: HuGBC

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web