2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

P1470345-EditAz éves szinten félmilliárd forint feletti forgalmat elérő, elsősorban kerti, játszótéri, lakberendezési, illetve háztartási termékek gyártásával, értékesítésével foglalkozó NÁDLAND Kft. idén több milliós fejlesztésbe fogott bele. Ennek részeként a közeljövőben adják át a Nógrád-megyei Vizsláson a cég új, 1362 m2-es raktár-és gyártócsarnokát, ahol többfunkciós rugalmas gumiburkolatokat, rugalmas járólapokat fognak előállítani a játszóterek, sportpályák, illetve mezőgazdasági-és ipari létesítmények számára.

Az alig 8 hónap alatt megvalósult beruházás során egy hosszútávon is gazdaságosan üzemeltethető, energiatakarékos, könnyűszerkezetes acélvázas csarnok épült fel, amelynek felépítményi anyagait a 2016 óta hazai gyártókapacitásokkal rendelkező Swedsteel-Metecno Kft. biztosította. A biatorbágyi központtal rendelkező vállalat az anyagok gyártásán és leszállításán felül a beruházás mérnöki támogatásában is aktív szerepet vállalt a vázlattervek elkészítésétől egészen a kivitelezés folyamatáig.

P1470316-EditA főtartó acélváztól, a szelemenrendszeren, a hőszigetelt tető- és falpaneleken, a közbenső födém bennmaradó zsaluzati trapézlemezén át az ereszcsatornáig, és az ezek beépítéséhez szükséges összes kiegészítőig, minden szükséges elemet a Swedsteel-Metecno biztosított, így a kivitelezés gyorsan, zökkenőmentesen haladt, és pótmunkára sem volt utólag szükség." – hangsúlyozta Kotormán István, a Swedsteel-Metecno műszaki és fejlesztési vezetője.

A szakember hozzátette, hogy már a tervezési szakaszban bekapcsolódhattak a munkálatokba, így a koncepciótervezéstől, a vázlattervektől kezdve az engedélyes terven át a kiviteli tervezésig minden munkafolyamatban részt vettek, aminek köszönhetően a műszaki tartalom, a költségek és a kivitelezés ütemezése, részletei kapcsán is időben megszülethettek a döntések, amivel szintén sok időt spórolt meg mindenki, illetve biztosított volt a magas minőségű megoldás.

MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓK
A NÁDLAND új, könnyűszerkezetes csarnokának főtartó vázszerkezete melegen hengerelt, szelvényekből előretervezett és gyártott acél rendszerű, Z-szelvényű szelemenrendszerrel rendelkező konstrukció.
A tető- és falburkolat előregyártott hőszigetelt szendvicspanelekből, míg a csarnokrész belső teréből leválasztott műhely és gépészeti helyiség acél vázzal és szendvicspaneles belső elválasztó falakkal készült el.
A kétszintes fejépület közbenső födémje a főtartó acél váz födémgerendáira terhelő, alulbordás monolit vasbeton lemez, amelynek a bennmaradó zsaluzatát magasbordás acél trapézlemez biztosította.

A beruházáshoz a Swedsteel kivitelező partnere, az Eger „kas" Kft. is sok szálon kapcsolódott. Egyrészt az építtető felkérése alapján ők végezték az építésztervezői feladatokat, másrészt a Swedsteel megbízásából az egyedi acél főtartó vázszerkezet is ők gyártották le.

A csarnoképületben folyó gyártási és tárolási folyamatok, valamint az emberi munkaerő védelme érdekében az épületnek előírás szerint magas szintű tűzvédelmi követelményeknek kell megfelelnie. A főtartó acél vázszerkezet esetén ez 30 perces tűzállósági előírást jelent, amelyet a gyári körülmények között felhordott speciális tűzgátló festéssel oldották meg. A tetőpanelre és az azt alátámasztó vékonyfalú Z-szelemenre 15 perces tűzállósági követelmény vonatkozik. A Swedsteel-Metecno tetőpaneljei rendelkeznek az ehhez szükséges minősítésekkel, míg a másodlagos teherhordó szelemenek esetén a cég mérnökei a megfelelőséget egyedi számításos módszerrel igazolták, biztosítva a gazdaságos, anyagtakarékos megoldásokat.

P1470326P1470333

Az építkezés gyors ütemben haladt. Tavaly augusztus 28-án született meg a megállapodás a csarnok kivitelezéséről, és idén április 27-én már át is adják hasznosításra a létesítményt.
Fontos célként határoztuk meg azt, hogy a jelentős induló beruházási költséggel járó fejlesztésünket mielőbb bevonjuk a gyártási folyamatainkba, ezért a kivitelező kiválasztásakor azt az elvárást fogalmaztuk meg, hogy a csarnok a lehető legrövidebb idő alatt elkészüljön." – hangsúlyozta Lukács József, a NÁDLAND ügyvezetője, aki hozzátette, hogy nagyon elégedett az elkészült csarnokkal.

A NÁDLAND új vizslási csarnoképülete hamarosan már teljes kapacitással üzemel, ahol várhatóan 50 embert fognak alkalmazni. Számukra a megfelelő munkakörülmények biztosítása érdekében a beruházás során mérnöki és adminisztrációs irodákat, étkezőt, szociális helyiségeket, öltözőket, valamint további funkciókat kiszolgáló blokkokat is felépítettek.

 

 

Forrás: Swedsteel-Metecno Kft.

 

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web