2018. december 14., péntek

Idén a világ vezető ablak-, ajtó- és homlokzatpiaci kiállításán az Inoutic bemutatja egyedülálló Elegante PVC nyílászáró profilrendszerét, valamint újonnan kifejlesztett PROtex 2.0 redőnyrendszerét. A termékújdonságok jól példázzák a vállalat partnerkapcsolati filozófiáját: az innovációkat az Inoutic termékmenedzserei az ügyfelekkel, valamint a piaci partnerekkel szoros együttműködésben fejlesztették ki. Az érdeklődők a nürnbergi szakvásáron egy teljesen új kivitelezésű standdal fognak találkozni, mely még inkább ösztönzi az intenzív szakmai párbeszédet.

Inoutic Radek Slabak Az Inoutic szakemberei a 6-os csarnokban, a 203. és 302. számú standoknál várják a nyílászáró piac hazai képviselőit, emellett időpont-egyeztetést követően magyar nyelvű tájékoztatást is biztosítanak.

Az Elegante és a PROtex 2.0 rendszereinket szoros együttműködésben fejlesztettük ki ügyfeleink, valamint piaci partnereink bevonásával. Vállalatunk jövőre fókuszáló elképzelései ügyfeleink üzleti sikerein alapulnak. Ezzel összhangban a 2016-os Fensterbau kiállításon a látogatóknak lehetőségük volt megtervezni az Elegante designját, amelynek megvalósításán az elmúlt hónapokban intenzíven dolgoztunk, hogy idén, 2018-ban végleges formájában bemutathassunk" – mondta Radek Slabák, a CEE régió kereskedelmi igazgatója.

Középpontban az ügyfelek igényei

Inoutic Bucsi JanosAz Inoutic új vállalati filozófiáját tükrözi a Service Offensive 2018 kezdeményezés bejelentése is, amely többek között a kiszállítási idő csökkentése, illetve a profilok azonosításának egyszerűsítése mellett az „Inoutic Online" extranet felületfolyamatos fejlesztését is magában foglalja. „Hiszünk abban, hogy a kommunikáció kulcsszerepet játszik a sikeres együttműködésben – ezért ennyire hívogató és nyitott a 2018-as Fensterbau standunk kialakítása. Csúcsminőségű tervezési elemeket ötvözünk zöld területekkel, valamint Twinson teraszfalakkal, ezzel is kiemelve a minőség és fenntarthatóság iránti elkötelezettségünket"– mondta Búcsi János, az Inoutic értékesítési menedzsere.

Tágas terek, szakmai párbeszédek

Az Inoutic minden eddiginél nagyobb, 700 m2-es standját felkereső érdeklődők intenzív szakmai beszélgetéseknek lehetnek részesei a kiállított termékújdonságokról, valamint a már ismert és kedvelt rendszerekről. Tágas, világos kiállítási területek, valamint étellel és itallal bőségesen ellátott tárgyalóterem várja a látogatókat, hogy információkkal gazdagodhassanak, megoszthassák véleményüket, illetve visszajelzést adhassanak egymásnak – teljes összhangban a vállalat kommunikációs koncepciójával.

Inoutic Fensterbau Frontale 2018 stand

Izgalmas termékújdonságok

Az új Elegante profilrendszer garantáltan magára vonzza a figyelmet. A modern, vékony kialakítással, valamint a statikus kitámasztáshoz optimalizált lehetőségeivel rendkívüli hőszigetelést kínál. Tökéletes alternatívája lehet az alumínium ablakoknak, ezáltal új piaci lehetőségeket nyit meg az Inoutic partnerei számára. A vállalat másik termékújdonsága a PROtex 2.0 redőnyrögzítő rendszer, amely teljesen átdolgozott kialakításával és innovatív kliprendszerével új gyártási koncepciótés teljes mértékben csavarmentes összeszerelést kínál, miközben garantálja a legmagasabb fokú hőszigetelést. Az új klip alapú telepítési rendszerrel jelentősen csökkenthető az összeszerelési idő. Az új rendszerek iránt érdeklődő látogatók most foglalhatnak időpontot magyar nyelvű szakmai konzultációra az alábbi linken: http://elegante-inoutic.hu/

Inoutic Fensterbau Frontale 2018 terkep

Minőség és szakértelem

A több, mint 60 éves tapasztalattal rendelkező Inoutic a PVC szegmens egyik úttörője. Európa-szerte előkelőpiaci pozícióját a szakértelem, a folyamatosan magas minőség, valamint a technológiai újításoknak köszönheti. A szakvásárra látogatók személyesen is meggyőződhetnek arról, hogy a vállalat termékportfóliója gyakorlatilag bármilyen igényt kielégít: a termékek magán- és középületekben egyaránt rugalmasan használhatók. Az Inoutica hőszigetelésre és a tervezésre egyaránt a legjobb megoldásokat kínálja minden piacon és minden építési feladatra, testre szabottan és komplikációk nélkül.

 

További információ: www.inoutic.hu

 

 

Eseménynaptár

December 2018
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Keresés

MEHI-kepzes 180x180

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web