2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

2017-ben sokéves rekordot döntött meg az építőipar Magyarországon, a megindult kivitelezési munkák összértéke több mint 2100 milliárd forintot tett ki, amely összegre még soha nem volt példa. Az eddigi 2008-as maximum mindössze alig haladta meg az 1700 milliárd forintot. 2016-hoz képest 47 százalékkal magasabb összegben kezdődtek meg kivitelezések Magyarországon 2017-ben.

Hagyományosan az utolsó negyedévben kevesebb építkezés indul, ami megfigyelhető volt a tavalyi évben is, az Aktivitás-Kezdés mutató értéke 350 milliárd forintot tett ki az október-decemberi időszakban, az előző negyedévek több mint 500 milliárd forintot meghaladó összegeit követően. (1.ábra)

ebiQ4-1

A magasépítés növekedése a végéhez közelíthet?

2017-ben közel 1200 milliárd forint értékben léptek építési fázisba a különböző magasépítési projektek, az előző évhez képest így a szektor 22 százalékos növekedést produkált. A magasépítés lakásépítésen kívüli ágazatai esetében 12,4 százalékos bővülés volt megfigyelhető a megkezdett kivitelezések összértékében 2017 és 2016 között. A magasépítés húzóágának számító lakásépítések pedig az egész évet tekintve rekordösszegben indultak, az előző évhez képest 51 százalékos növekedést produkálva.

Az EBI Építésaktivitási Jelentésről
A kutatás célja: A projektadatbázis rendszeres (negyedévenkénti) feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.
A készítők: Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

A bővülés annak ellenére volt ilyen jelentős, hogy a negyedik negyedévben kevesebb kivitelezés kezdődött meg, mint az előző év azonos időszakában a magasépítési szektorban. Az előbbi szerényebb eredményekben komoly szerepe van a lakásépítési kedv mérséklődésének, de a nem lakáscélú magasépítések esetében is csökkent az Aktivitás-Kezdés mutató értéke a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest.

A mélyépítés lendületben van

Az idei évben felpörögtek a mélyépítések hazánkban, összesen több mint 922 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák a szektorban, ami azt jelenti, hogy megduplázódott a kivitelezési fázisba lépő beruházások összértéke 2016-hoz képest. 2000 óta a legmagasabb értékben kezdődtek meg mélyépítési munkák hazánkban tavaly. A negyedik negyedévben az Aktivitás-Kezdés mutató 142 milliárd forintot tett ki, ami ugyan elmaradt az előző háromnegyedév számaitól, de még így is lényegesen magasabb összeg volt, mint a korábbi évek utolsó három hónapját jellemző összegek.

A különböző mélyépítési ágak közül, jelentős megugrás volt tapasztalható a nem út- és vasútépítések Aktivitás-Kezdés mutatójában, két és félszer annyi beruházás kivitelezése kezdődött meg 2017-ben, mint egy évvel korábban, összesen közel 450 milliárd forintos összeget elérve. A tavalyi évben jelentős mennyiségben indultak út- és vasútépítési projektek is, az Aktivitás-Mutató közel 69 százalékkal volt magasabb az előző évinél.

Közép-Magyarország még mindig erős szerepben

A megkezdett kivitelezési munkák meglehetősen egyenlőtlenül oszlanak el az országban, ráadásul ez az egyenlőtlenség az előző években tapasztalhatóhoz képest növekedett. A megkezdett építési munkák közel 50 százaléka a Közép-Magyarország régióra korlátozódott 2017-ben, míg a 2014-2016-os időszakban csupán az elindult kivitelezések 31 százaléka startolt itt. (2.ábra) Budapest és környékének részesedése az elindult projektekből 2005-2006-2007-ben volt utoljára ilyen magas.

ebiQ4-2

Lassulás a lakásépítésekben

2017-ben jelentős mennyiségben indultak el lakásépítések Magyarországon, az előző évhez képest másfélszeresére növekedett a szektor esetében az Aktivitás-Kezdés mutató értéke, a legalább 4 lakásos projektek közül a kivitelezés fázisába lépő építkezések összértéke megközelítette a 380 milliárd forintot. Az új lakásokat terhelő kedvezményes áfaidőszak végének közeledtével azonban úgy tűnik, a fejlesztők is egyre óvatosabbá válnak. 2017. negyedik negyedévében az elindult társasházi lakásépítések összértéke 57 milliárd forintra rúgott csupán, amely 2016 első negyedéve óta a legalacsonyabb összeg volt.

Míg az építkezések kezdése terén az év végéhez közeledve mérséklődés tapasztalható, a lakásépítések Aktivitás-Befejezés mutatójában - a korábban elkezdett beruházások átadásának köszönhetően - jelentős bővülés volt megfigyelhető. 2017-ben összesen 167 milliárd forint értékben adtak át legalább 4 lakást tartalmazó projekteket, a következő évben pedig ez a szám tovább növekedhet. A ibuild.info építési projektadatbázisban szereplő adatok szerint, várhatóan 350 milliárd forint körüli összegben fejeződhetnek be lakásépítési beruházások az idei évben. Hozzá kell azonban tenni, hogy a kivitelezések befejezése körül sok a bizonytalanság, sok projekt esetében csúszásokat okoz a kivitelezőhiány, így elképzelhető, hogy egyes projektek elkészülése a következő évre tolódhat.

ebiQ4-3

A korábban már említett területi egyenlőtlenség a lakásépítések esetében is megfigyelhető, a kivitelezési fázisba lépett projektek 70 százaléka a Közép-Magyarországi régióhoz kapcsolódik, ráadásul az egyenlőtlenség jelentősen növekedett 2016-hoz képest. Utoljára a válság előtti években volt megfigyelhető hasonlóan jelentős különbség a társasházi lakásépítésekben az ország különböző részei között, 2006-ban a megkezdett kivitelezési munkák 61, míg 2008-ban 68 százaléka koncentrálódott Budapestre és környékére.

ebiQ4-4

Szállodaépítési boom a fővárosban?

A válság jelentősen megtépázta a szállodaépítési kedvet hazánkban, de úgy tűnik, hogy a javuló turisztikai látogatási és szállodai bevétel számok végül az építkezéseket is valamelyest beindították, bár a kivitelezési fázisba lépő projektek összértéke még így is messze elmarad a korábbi jó évek szintjeitől. 2015-ben a szállodaépítések esetében az Aktivitás-Kezdés mutató értéke 41 milliárd forintot tett ki, 2017-ben pedig 38,7 milliárd forint értékben kezdődtek meg szálloda kivitelezési munkálatok.

Területi elosztásban megnézve a szállodaépítéseket érdekes kép rajzolódik ki, jelentős különbség a korábbiakkal szemben, hogy a szállodaépítések főként Budapestet érintik. A 2017-ben megkezdett szálloda-beruházások 73 százaléka Budapesten található, míg a város 2015-2016-ben 66-57 százalékos részesedést ért el. A fővárosban tehát dübörögnek a szállodaépítések, ami válság előtti időket idézi, a megkezdett kivitelezési munkák összértéke 2015 és 2017-ben is meghaladta a válság előtti maximumot. Egyelőre az átadások esetében még nem érhető tetten ez a növekedés, az idei évben azonban már több projekt befejezése is várható.

2018-ban fejezhetik be például az ibuild.info adatbázisa szerint a 2015-ben megkezdett Párisi Udvar projektet, mely az elmúlt évek egyik legnagyobb szálloda beruházása. De szintén az idén készülhet el a 2015-ben elindult Meininger Budapest Hotel építése is. A sor pedig tovább lehet folytatni már zajlik a Small Grand Hotel és a Hilton Garden Inn Budapest Hotel kivitelezése, és várhatóan 2019-ben átadják a jelenleg futó legnagyobb értékű projektet, a Matild Palotát is. A vidéki projektek között a legnagyobb beruházások sorában a várhatóan idén átadásra kerülő nyíregyházi Hotel Sóstó SPA & Resortot lehet megemlíteni.

ebiQ4-5

Az oktatási és kutatás-fejlesztés célú építés előre tör

2017, úgy tűnik, az oktatási és kutatás-fejlesztési célú építőipari beruházások éve volt, mind a megkezdett építési munkák, mind pedig a befejezett kivitelezések összértéke rekordot döntött. A tavalyi évben 93 milliárd forint értékben vette kezdetét oktatási illetve kutatás-fejlesztési épületekhez kapcsolódó építési munka és 111,5 milliárd forintot tett ki a befejeződött beruházások értéke. 2017-ben adták át például az elmúlt évek egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési projektjét, az Extrem Light Infrastructure K+F központot Szegeden, mely 25 milliárd forintból valósulhatott meg, de szintén tavaly készültek el a Ludovika Campus új oktatási és kollégiumi épületei, valamint a Nokia és az Ericsson új kutatás-fejlesztési központjai is.

Az oktatási és kutatás-fejlesztési célú építések az idén sem állnak le, az ibuild-info építési projektadatbázisa szerint, már zajlik a Testnevelési Egyetem új részlegeinek kivitelezése, mely várhatóan idén áprilisban készül el, valamint szintén építik a MOME Campus – Kreatív Innovációs és Tudáspark harmadik ütemét, melynek bekerülési értéke 10,1 milliárd forint, illetve zajlik a Semmelweis Egyetem épületeinek felújítása is 5 milliárd forintból. A sor pedig tovább folytatódhat a jövőben, 2018. első negyedévében kezdődött meg például a Mercedes-Benz Academy képzési központ kivitelezése, mely várhatóan 2018. augusztusára valósulhat meg Kecskeméten.

ebiQ4-6

 

Az teljes kiadvány megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos háttérinformációkról az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre írva kaphat tájékoztatást.

 

 

Forrás: ELTINGA

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web