2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

2017 novemberében az építőipari termelés volumene 30,7%-kal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 29,1, az egyéb építményeké 33,9%-kal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján novemberben az építőipar termelése 1,4%-kal csökkent az előző hónaphoz mérten.

2017 novemberében az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt: az épületeké 29,1, az egyéb építményeké 33,9%-kal. Előbbiek növekedése novemberben az ipari épületek mellett lakóépületek és oktatási épületek építésének az eredménye, utóbbiak esetében a termelés – az alacsony bázis mellett – gyorsforgalmi utak építése, valamint vasútfelújítási munkák következtében bővült.

KSH-2017-november-w

Az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 34,7, az egyéb építményeké 40,2, a speciális szaképítésé 23,8%-kal nőtt.

A megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 11,7%-kal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 8,2%-kal csökkent, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 43,4%-kal emelkedett. Az egyéb építmények közül elsősorban útépítésekre és vasútfejlesztésre kötöttek új szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene november végén 110,3%-kal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 30,2, az egyéb építményeké 161,6%-kal magasabb volt, mint egy évvel ezelőtt.

2017. január–novemberben az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés volumene 28,7%-kal bővült az egy évvel korábbihoz mérten.

 

További információ: www.ksh.hu

 

 

Forrás: KSH

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web