2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

IMG 9180Átadták a pilisi Gubányi Károly Általános Iskola felújított mosdóját, így a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programnak köszönhetően hosszú idő után először végre kényelmes és higiénikus körülmények között tisztálkodhat 310 gyerek.

A pilisi iskolában tanuló, döntően hátrányos helyzetű gyerekek az épület korszerűtlen, az évek alatt leromlott állapotú WC-blokkját használták. A Budapesttől 45 km-re fekvő kistelepülés iskolája életében látványos és örömteli változásokat hozott a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program. A vadonatúj, kiemelten higiénikus vizesblokkok ünnepélyes átadóján Aranyi László, az Unilever Kategória managere hangsúlyozta: „Már hagyomány, hogy egy izgalmas, vidám kampányt követően egyre szélesebb összefogás keretében minden nyáron számos iskolát újítunk fel. Nagyon örülök, hogy most már a pilisi gyerekek is világszínvonalú higiénés körülmények között tanulhatnak. Az elmúlt 3 évben a felújított mosdók beruházási értéke megközelíti a 100 millió Forintot. Az idei év nem az utolsó a Domestos számára az iskolai mosdófelújítási programban. Határozott szándékunk, hogy a következő évben is folytassuk a programot."

Összefogás az üzleti szféra, a társadalmi szervezetek és a kormányzat között

Az Unilever 2015-ben indította el az Iskolamosdó Felújítási Programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Klebersberg Központ közreműködésével. A kezdeményezéshez azóta számos nagyvállalat és társadalmi szervezet is csatlakozott, így az elmúlt közel három év során 15 vidéki általános iskolában újultak meg mosdók, és összesen több mint 2000 kisdiák tisztálkodási körülményei javultak jelentős mértékben. Az ünnepségen Nyitrai Zsolt elismerte a program sikereit és beszédében kiemelte, hogy: „Nagyon szép példája ez az összefogásnak, és a segítségnek. Egy kiváló modell valósul meg az Iskolamosdó Felújítási Programon keresztül, hiszen vállalatok, civil szervezetek, és az állam összefogásáról van szó. Külön köszönetet mondok az Unilevernek, mert azon túl, hogy az állam stratégiai partnere, a társadalmi felelősségvállalás terén is az élen járnak.".

A pilisi iskola mosdóinak megújulása a helyi közösség számára is nagy jelentőségű eredmény. Pogácsás Tibor, a térség választott Országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy: „Ez a program - azon túl, hogy megszépültek a mosdók - bebizonyította, hogy az iskolákban jó közösségek működnek, és a gyerekek is szívesen tesznek a saját környezetükért. Ez a siker a jövőben buzdíthatja a többi iskolát, hogy induljanak hasonló pályázatokon.".

Az idei évben már másodszor támogatta termékeivel a Mapei Kft. a Domestos mosdófelújítási programot. Pilisen a mosdók ünnepélyes átadásán Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte, hogy: „A fenntartható fejlődés alappillére az ember. Célunk, hogy a gyerekek úgy éljenek és úgy nőjenek fel, hogy egészséges felnőtté válhassanak. Ez az, ami minket motivál ebben a programban, fontos számunkra, hogy a diákok iskolai higiénés körülményein javítsunk. Az Unilever segített nekünk azzal, hogy partnerek lehetünk ebben a programban.".

A Waberer's látja el a 2017-es évtől az Unilever teljes körű logisztikai tevékenységét, és mint a Kormány stratégiai partnere nagy örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez. A Waberer's Szemerey ügyvezető igazgatója, Barna Zsolt elmondta, hogy: „A programban való részvétel különösen kedves számunkra. Egy olyan összefogáshoz csatlakozhattunk, amelyben azzal segíthettük az iskolákat, amihez a legjobban értünk. Örömteli volt számunkra, hogy a felajánlott termékeket eljuttathattuk az iskolákhoz.".

A Domestos minden évben a „Tegyünk együtt az iskolai mosdók higiéniájáért!" elnevezésű kampánya során összegyűlt pénzt biztosította a felújítások költségeihez. A tavaszi akció során minden Magyarországon eladott Domestos termék után 5 forintot különített el a programra, amihez további 11 támogató ajánlott fel pénzügyi és természetbeni segítséget, valamint önkéntes munkát.

Már indulása óta támogatja a programot a Zalakerámia Zrt. kiváló termékeivel. A Zalakerámia hosszú évek óta gyárt minőségi burkolóanyagokat, így a magas kopásállóságú csempéik beépítésével megújult mosdók nem csak szebbek és higiénikusabbak lettek, hanem még hosszú évekig azok is maradhatnak. Hadnagy Zoltán a Zalakerámia Zrt. gazdasági igazgatója beszédében kiemelte, hogy: „Számunkra fontos a társadalmi felelősségvállalás. Ez a program azért szerepel kiemelt helyen a Zalakerámiánál, mert az iskolák támogatásával azt a generációt támogathatjuk, akikre a jövőnket építjük.".

A támogatók közül a Waberer's a szállítást, a Geberit a szaniterkerámiákat és WC-tartályokat biztosította, míg a csemperagasztókat, a fuga- és aljzatkiegyenlítőket a Mapei, a magas kopásállóságú csempéket és járólapokat pedig a Zalakerámia bocsátotta az iskolák rendelkezésére. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége a bagaméri iskola örökbefogadójaként átvállalta a szakipari díjak kiegyenlítését, az NLCafé női portál szerkesztősége pedig pénzadománnyal és médiamegjelenésekkel támogatta a programot. A felújításhoz szükséges új bojlerek a Stiebel Eltron, a festékeket és glettanyagokat a Trilak, a toalettpapírokat és papírzsebkendő csomagokat az Ooops ajánlotta fel. A program szakmai felügyeletét a Klebelsberg Központ látta el, segélyszervezeti partnere a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet volt.

A fogyasztók és a partnerszervezetek támogatásainak köszönhetően idén is öt általános iskolában újulhattak meg a mosdóhelyiségek:

  • Diószegi Lajos Általános Iskola, Hajdúszovát
  • Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
  • Olaszi Általános Iskola, Olasz
  • Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola, Csabacsűd
  • Bagamér-Kokad Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bagamér

A Domestos Iskolamosdó Felújítási Programja nem csupán az iskolák higiéniai gondjaira kínál megoldást, de a gyerekeket is a helyes tisztálkodási szokások elsajátítására ösztönzi.

 

További információ: www.domestos.hu

 

 

Forrás: Unilever

 

 

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web