2017. december 17., vasárnap

 

Befejeződtek Mende Község önkormányzati tulajdonú épületeinek épületenergetikai korszerűsítései. A beruházás teljes költsége több mint 239 millió forint volt, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával valósítottak meg.

A napokban fejeződött be a Géza Fejedelem Általános Iskola épületének, a Mende Mesevár Óvoda-Bölcsőde óvodai épületének, valamint a Községháza épületének épületenergetikai korszerűsítése, amelynek célja az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, valamint a hőveszteség csökkentése volt. Az elmúlt hetek munkálatai során az épületeken a külső nyílászárókat korszerű műanyag nyílászárókra cserélték, valamint utólagos homlokzati és födém szigetelés került az épületekre. Továbbá mind a három intézményen napelemes rendszer került kiépítésre.

A munkálatok azért váltak szükségessé mivel az épületek az elmúlt évtizedekben elhasználódtak és már nem felelnek meg a mai kor támasztotta hőtechnikai követelményeknek. A felújítással nagymértékben csökkenthetők a fenntartási költségek, és sokkal gazdaságosabban lesznek üzemeltethetők az épületek. Emellett az is fontos szempont, hogy az alacsonyabb fűtési energiaigény hatására csökkeni fog a károsanyag-kibocsátás is, így az eddiginél is többet tesznek a környezet védelméért.

A munkálatok végeztével Mende Községnek három olyan intézménye lett, amely megfelel a mai energetikai előírásoknak és környezetvédelmi szempontoknak. Mindez nemcsak a fenntartási költségekben tükröződik majd, hanem sokkal komfortosabb környezetet is biztosít.

 

A projektről bővebb információ a www.mende.hu oldalon található.

 

 

Forrás: TenderPress

 

 

Eseménynaptár

December 2017
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

Banner-MAPASZ-120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

 

 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web