2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

Fokefe-uzemHétfőn átadták a megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. új budapesti telephelyét. A több mint 20 millió forintos beruházással a XIX. kerületi Temesvár utcában komfortosabb munkafeltételeket teremtettek a közel 60 dolgozónak, valamint Budapesten belül egy logisztikai szempontból is megfelelő helyre került a kefe- és cirokseprűgyártás. A telephelyen további beruházásokat követően folyamatos létszámbővítésre készülnek.

Új telephelyünk örömteli megnyitása fontos lépés abban az üzleti reorganizációs folyamatban, amelynek során racionalizáljuk a három közös irányítás alá vont, száz százalékban állami tulajdonú társaság működését. Célunk, hogy hatékony környezetben értékteremtő tevékenységet, munkát biztosítsunk az összességében mintegy 8.500 megváltozott munkaképességű dolgozónknak″ – emelte ki Becker György, a Főkefe ügyvezető igazgatója. A Főkefe mellett a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. és az Erfo Közhasznú Nonprofit Kft. tartozik még az általa irányított társasági körbe. A három cég összesen tízezer munkavállalót foglalkoztat.

A Főkefe Budapesten eddig Zuglóban működtetett kefe- és cirokseprűgyártó üzemet. A telephely szűkösnek bizonyult, ráadásul egy lakóövezetben van, így logisztikai szempontból is indokolttá vált a tevékenységek áttelepítése. A felújított kispesti telephelyen a vállalat negyven százalékkal nagyobb alapterülettel rendelkezik majd. „Hosszabb távon ekkora területen több megváltozott képességű dolgozót tudunk majd foglalkoztatni, ami a vállalat kiemelt célja″ – mondta Becker György.

A telephely felújításakor fokozottan figyeltek arra, hogy a munkahelyi környezetet a megváltozott munkaképességű munkavállalók speciális igényeihez igazítsák, számukra kellemes, komfortos és biztonságos, egészségi állapotuknak teljes mértékben megfelelő környezetet alakítsanak ki. Megújult a fűtési rendszer, szociális blokkok épültek, és sor került termelőegységek felújítására is. A megnövekedett terület lehetővé teszi új gépek beszerzését, amellyel a Társaság új megrendelői igényeket elégíthet ki. A munkáltató vállalta, hogy azokat, akik ezt igénylik, a régi munkahelyről busszal szállítja a Temesvár utcai üzemhez.

A létesítményt úgy alakították ki, hogy csökkenteni lehessen a raktározási és logisztikai költségeket, és ezzel rugalmasabban tudjanak alkalmazkodni megrendelőik igényeihez. A Temesvár utcai telephely mostani megújulásával azonban még nem ért véget a vállalatnál zajló beruházások sorozata: a reorganizációs folyamat kiterjed a társaságok minden, országszerte található telephelyeire, meghatározó szerepet szánva az ittenihez hasonló termelési központoknak. A jövőben a Temesvár utcai telephelyen további ingatlan- és gépberuházást, illetve egy új raktár építését is tervezik.

 

 

Forrás: LIVE PR

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web