2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

klotild-del-webA Klotild Paloták 1899-1902 között épültek angol neobarokk, eklektikus stílusban, az Erzsébet-híd pesti hídfője melletti terület ékköveként. A háború után a paloták felújításra kerültek, de régi fényüket visszanyerni már nem tudták, és sorsuk a rendszerváltás után is sokáig rendezetlen volt. Az északi Klotild Palota felújítása után 2014 augusztusában a déli palota sorsa is jó kezekbe került. Az épület 89 százalékát a nemzetközileg is jelentős törökországi szállodalánc-tulajdonos Ozyer Csoport magyarországi leányvállalata, a Melis Investment Kft. vásárolta meg nyílt pályázaton az V. kerületi önkormányzattól, 2,15 milliárd forintért. Néhány héttel ezelőtt a kisebbségi 11%-os tulajdonrészt is nyílt pályázaton értékesítette a Fővárosi Önkormányzat, így ez 540 millió forintos vételáron került az Ozyer csoport tulajdonába.

Az épület felújítása néhány napon belül elkezdődik, az építkezés várható költsége kb. 6,5 milliárd forint lesz. Az épület egy 156 szobás ötcsillagos szállodának ad majd helyet. Az egykori Belvárosi kávéház helyén – az átmenetileg Casinónak használt keleti szárnyon – ismét Kávéház nyílik, eredeti belső pompájában. A Duna utcai oldalon igazi meglepetés készül, egy eredeti, látványkonyhás török étterem nyílik, míg a szálloda belső igényeit egy kisebb étterem fogja kiszolgálni. Az épületben Spa, és tetőtéri Sky bár is épül. A befejezést 2018 tavaszára tervezik.

A több mint 11.000 m2-es épület felújítása a műemlékvédelmi szempontok teljes körű figyelembevételével történik. A homlokzat teljes egészében az eredeti tervek szerint újul meg, megőrzésre kerülnek a még fellelhető belső értékek, úgymint a kávéház belső berendezései, a díszes márványlépcső, vagy az átjáró diszes gipsz stukkói, a festett színes üvegek, kovácsoltvas kapuk. A hagyományos szépséget és értékeket azonban korszerű megoldásokkal ötvözi a tulajdonos, amelynek eredményeképpen a déli Klotild Palotában helyet kapó ötcsillagos szálloda Magyarország első, nemzetközileg is tanúsított „zöld szállodája" lesz.

Bár a török tulajdonos jelentős építőipari céggel is rendelkezik Törökországban, a beruházás teljes egészében magyar vállalkozók közreműködésével készül. A tervező kiválasztása pályázat útján történt, nyolc pályázó közül a tervezést a Puhl és Dajka Építész iroda nyerte. A projektmenedzsment feladatokat a Céh Zrt. végzi. A magyar fővállalkozó is pályázaton kerül kiválasztásra.

Az Ozyer Csoport aktivitása a társadalmi tevékenységre is kiterjed. Ennek keretében támogatta annak a testvérvárosi kapcsolatnak a megteremtését, ami Hévíz és a cégcsoport székhelyét jelentő Fethiye városa, a Földközi-tenger egyik gyöngyszeme között jött létre.

A tulajdonos Ozyer Csoportot nem csak gazdasági megfontolások vezették első magyarországi befektetésében. A mai napig családi vállalkozásként működő vállalatcsoport a magyar-török barátság jegyében örömmel járul hozzá Budapest gazdagodásához, a város fényének további emeléséhez. Az értékmegőrzés és értékteremtés a tulajdonosok szívügye, ezért választottak műemlék épület első magyarországi befektetésüknek. További lendületet adott a fejlesztésnek, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé minősítette a fejlesztést, az értékes épület megmentését. Ezzel a magyar kormány határozott lépést tett a kinyilvánított szándék megvalósitására, miszerint a török-magyar gazdasági kapcsolatok elősegítése érdekében a kereskedelem dinamikus fejlődése mellett a befektetések is növekedjenek, és ez a projekt ennek egyik „Zászlós hajója" lehet.

Az Ozyer Csoport tulajdonosai, vezetői, partnerei és munkatársai a jövőben is azon fognak dolgozni, hogy Budapest büszke legyen a megújult épületre, amely a beruházásnak köszönhetően visszanyeri méltó helyét a városképben, és növeli a főváros turisztikai vonzerejét.

 

Forrás: Ozyer Csoport

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web