2024. március 28., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

EVOSZ-logoKoji László, az ÉVOSZ elnöke egyeztetést folytatott a lakásépítési kedvezményekkel kapcsolatban a Pénzügyminisztériummal. A konzultáción kitértek az új építésű lakások forgalmiadó-visszatérítési támogatási szabályaira. Ezzel összefüggésben az ÉVOSZ javasolta, hogy a 16/2016. (II.10.) Korm. rendelet 69.§ (3) pontjában megfogalmazott adó-visszatérítési támogatás igénylésére 2020. december 31-ig legyen lehetőség a lakásépítés formájától függetlenül minden olyan új építésű lakásnál, amely nem tartozik az 5%-os általános forgalmi adó mértékkel megépülő lakások, lakóingatlanok körébe. Javasolták továbbá az adó-visszatérítési támogatás kiterjesztését – meghatározott feltételek teljesülése esetén – a lakás, lakóingatlan felújításához is.

Egyúttal kérte a Pénzügyminisztérium szakmai értelmezését és pontosítását az ÉVOSZ által javasolt szakmai kérdésekben. Így többek között a 16/2016. (II.10.) Korm. rendelet 69.§ (továbbiakban: Rendelet) esetében. Vonatkozik-e a 2019. december 31-ig igényelt adó-visszatérítési támogatás – minden egyéb jogszabályi feltételnek való megfelelést alapul véve – a 2019. december 31. után kiállított 27%-os általános forgalmi adót tartalmazó számlákra, azaz van-e lehetőség a hitelintézeteknél ilyen számlák bemutatására?

Bővebben...

A magyar lakáspiac a 2012-13-as mélyponttól indulva, minden fő mutatóját tekintve továbbra is látványosan felívelő szakaszban van. Az ország különböző területein a tavalyinál valamivel kiegyenlítettebben mutatkozik meg az árnövekedés. Szemben az általános közvélekedéssel, a jelenlegi jövedelemarányos árszintek sem historikusan, sem regionálisan nem tekinthetőek magasnak. Rövid távon a kereslet stabilnak mondható. A piaci kockázatot egyrészt az áfa-szabályozás nyomán várhatóan hektikusan alakuló kínálat, illetve a továbbra is emelkedő építőipari költségek és szűk kapacitások jelentik – áll az OTP legfrissebb, a NAV idei első három negyedéves ingatlanforgalmi adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében.

Országos szinten eddig 18 százalékkal nőtt az ingatlanok átlagáraa tavalyi, hasonló időszakhoz képest. Idén a budapesti drágulás az egy évvel korábbi 15%-ról 20%-ra gyorsult, s nagyjából ezt a mozgást követik a megyei jogú városok is. A kisebb városok lakóingatlanai a tavalyi átlagosan 8% után idén eddig 11%-kal lettek drágábbak, míg a községek hasonló mutatója látványosan, 1%-ról 19%-ra ugrott. Így mára az eladott lakótelepi lakások országos átlagára meghaladja a 260 ezer Ft/m2-t. A tégla lakások ára több év után ismét jobban nő, mint a paneleké (19, illetve 16 százalék), aminek hátterében azúj lakások bővülő forgalma állhat. Az önálló házak 8 százalékos értéknövekedése ennél érezhetően alacsonyabb.

Bővebben...

MEHI-kepzes 180x180Fontos és igen időszerű témakört boncolgatott idén a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) országos, ötállomásos képzéssorozata. A rendezvény fókuszában azok a lépcsőzetesen változó épületenergetikai előírások és azok teljesíthetősége álltak, melyek 2020. december 31-től új épületek esetén a közel nulla energetikai szinttel zárulnak. A kiemelt cél pedig az volt, hogy a hazai építész és gépész szakemberek gyakorlati segítséget kapjanak a felkészülésben. A tapasztalat azt mutatta, hogy van még bizonytalanság az épületek tervezéséért és kivitelezéséért felelős szakemberek között az energetikai előírások változásának alkalmazásában.

Nagy szükség van tehát az elméleti tudnivalók gyakorlatba helyezésére. Az épületenergetika nagy tudású szakértői segítettek az európai szabályozás hazai környezetbe való illesztésében, prezentáltak alternatívákat, legyen szó épületburkolati elemekről vagy a kiszolgáló gépészeti rendszerekről. A színes tematika egyben arra is biztosítékot jelentett, hogy pörgős, jól fókuszált, interaktív előadások sora hangozzon el, konkrét műszaki számításokkal is megtűzdelve.

Bővebben...

BaselayerA Helly Hansen technikai munkaruházati 2018 őszi/téli aláöltöző kollekciója megújult formával és dizájnnal hódít.

Helly Hansen 1970-ben fejlesztette ki forradalmi Lifa® technológiáját, és ezzel piacra dobta a világ első technikai aláöltözőjét. A ruhadarab felülmúlhatatlan olyan szempontból, hogy kompromisszumot nem ismerve biztosít melegséget, miközben a felesleges nedvességet elvezeti bőrünktől, ezzel lényegesen megváltoztatva a kültéren dolgozó szakemberek mindennapi életét. A Helly Hansen aláöltözők a mai napig a Lifa® technológia legújabb generációján alapulnak, amelyet folyamatosan fejlesztenek, hogy minden szezonban a legújabb dizájnban kerüljenek a piacra.

Bővebben...

TolnayAz Alapítvány a Honi Művészetért idén kilencedik alkalommal hirdette meg az Ezüst Ácsceruza díjat, amely olyan szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőipari eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást.

Az elismeréseket december 5-én adták át a Gregersen Art Point Galériában az alapítók, dr. Komjáthy Attila és felesége Dr. Komjáthy Attiláné Kremnicsán Ilona, valamint a bíráló bizottság tagjai – Benczúr László, Bálint Imre DLA, Kassai Ferenc, Tolnay Tibor, és Vadász Bence. A szándéknyilatkozat szerint két díjat terveztek átadni, de már évek óta több a kiváló jelölt, így idén is átadásra került egy különdíj is.

Bővebben...

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web