2017. november 23., csütörtök

EUGIC-2017-BUDAPEST

1 kep-wAz új Crafter: ideális munkahely egy sofőr számára? Van benne 16 vezetőasszisztens-rendszer? Praktikus, gazdaságos, innovatív? – Ezek a jól megfogalmazott üzenetek fogadtak, amikor először megláttam az autót a Porsche Hungária Kft. Frangepán utcai telephelyén. Na persze, gondoltam magamban, jó a marketing, a puding próbája az evés, majd meglátom én azt...

SZEMÉLYAUTÓS ÉRZÉS

Már amikor az autóba beültem, elfogott egy személyautós érzés, de valahogyan még jobb is volt, mert magasan ültem a vezetőülésben. Igazi, kissé kiemelt szerepben, légrugós vezető ülésben, kétoldali kartámasszal. Minden elsőre kézre áll, a váltó is könnyen elérhető, az érintőképernyős konzollal együtt.

2 kep-w3 kep-w

Az érintőképernyős felület nagyon érthető és felhasználóbarát módon van kialakítva, a saját mobilom pillanatok alatt összekapcsolódott a rendszerrel, és kiváló minőségben tudtam biztonságosan telefonálni. A klíma kellemes légteret adott a nagy melegben, a kormányon lévő gombokat is hamar megtanultam kezelni, a rádió, a telefon és a távolságtartó tempomat is innen vezérelhető. Az első „hűha" élményem már itt megvolt, pedig még el sem indultam.

VÁROSBAN ÉS SZTRÁDÁN

4 kep-wA teszt során vegyes használatban futott az autó, volt benne autópályás közlekedés szállítással és belvárosi út is. A felhasználói élmény tökéletes volt, a motor nagyon dinamikus, erős, kifejezetten jól ment. A váltó nagyon könnyen kezelhető, egy kis ráhagyással segített az egyes előre és hátra fokozatokban mielőtt elindultam, a lejtős terepes navigálás során ez nagyon hasznos segítség volt.

5 kep-wA személyautós érzés itt sem maradt el, csak az autó hatalmas mérete, és a vezetést segítő oldalsó és hátsó érzékelők voltak azok, amelyek figyelmeztettek arra, hogy nem egy személykocsiban ülök. Az érzékelők hanggal jelezték, ha valami az érzékelési területen belül van, és a középkonzolon automatikusan azt is meg tudtam nézni, hol és milyen távol van az érzékelt tárgy. Ennek a rendszernek köszönhető az, hogy a Budapest belvárosi közlekedésem során nem húztam meg, törtem össze egyetlenegy autót sem. (Máig nem értem, hogy e nélkül az eszköz nélkül hogyan is lehet belvárosban ilyen nagy teherautóval közlekedni...)

Az autópályán ez a rendszer újabb meglepetéssel szolgált számomra, amikor is sáv-váltásnál a kormányt nem engedte elfordítani. Hamar rájöttem, hogy a holt térbe érkezett autókkal való ütközés elkerülése miatt a kormány nehezebbé válik, és a tükörben is villogni kezd egy figyelmeztető ikon. Röviden, a rendszer helyettem is figyelt! A sok vezetést segítő rendszer közül nagyon tetszett még a gazdaságos autóvezetésre felhívó rövid üzenet: ezt figyelve környezetkímélőn tudtam közlekedni, amit egy zöldre változó ikon azonnal jelzett is (400 km alatt az autó 6,5 l/100 km átlagfogyasztást produkált vegyes használatban, üres és rakott állapotban...) .

7 kep-w6 kep-w

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon tudok-e negatívumot elmondani az autóról. Mindössze egyet találtam, méghozzá azt, hogy nehéz parkolni vele a belvárosban, de ez nem is az autó hibája, hanem a parkolóké...

Az autó hatalmas mérete tekintélyt parancsoló, és vonzotta is a tekinteteket. Sok integetést kaptam kisteherautós kollégáktól is az autópályákon. Kislányom szerint pedig ezzel az autóval kellene mennünk nyaralni, mert biztosan minden beleférne, és amíg mi vezetünk, addig ők buliznának a raktérben...

ÖSSZEFOGLALVA

A marketingszöveg nem üres ígéret! Ezt a tesztidőszak alatt komolyan megtapasztaltam. Ez tényleg 100% Volkswagen! Az új Crafter munkát Öntől kap, elismerést pedig mindenkitől! Ha nem hiszi, járjon utána és járjon vele!

 

Az új Volkswagen Crafterről további információt itt talál: the-new-crafter.com/hu

 

 

Gulyás István
Modul Hungária Kft.
projektmenedzser

 

 

 

Keresés