2024. április 20., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

A több mint 20 éves hagyományt követve az idei évben is a CONSTRUMA pénteki napján kerültek nyilvánosságra az ÉMSZ pályázatának eredményei a díjátadó gála keretében.
2015-ben az elmúlt évekhez viszonyítva jelentős mértékben emelkedett a pályázók száma, több mint 80 pályamű érkezett be a szövetséghez. A beérkezett munkák jelentős része magastető volt, komoly feladatot adva a zsűri számára.

A több mint 60 magastetős pályázat mellett 8-8 érkezett a lapostetők és a fémlemezfedések kategóriában. Örömünkre szolgált, hogy az idei évben újra megjelentek az energiatudatos épületburok kategóriában is a pályázók.

A március utolsó napjaiban lezajlott nemzetközi zsűrihét során a német és svájci testvérszövetség vezetői, Artur Wierschem és Ernst Weber kiemelte, hogy az utóbbi években egyre magasabb színvonalú épületek kerülnek a pályázatok közé.

Az IFD 2015-ös hasonló pályázatán két kategóriában is magyar munka lett a nyertes, Kovács Sándor Túrkevén épült panziójának kifogástalan tetőfedési munkái a magastetők kategóriában, illetve a Puskás Művek, a HOREX és a SzolnokKAS közös munkája, a Zeneakadémia mintaszerű tetőfelújítási munkái a fémlemezfedések kategóriában. A szövetség életében ez volt az első alkalom, hogy a díjazásra jelöltek közé jutva a fődíjat is megnyerte a magyar pályázó, és ezen alkalommal egyből két kategóriában is elnyertük ezeket az elismeréseket.

A DÍJAZOTTAK

LAPOSTETŐ SZEKCIÓ

NÍVÓDÍJ, ARANYKEFE VÁNDORDÍJ: Richter Gyórgyszerkészítmény Gyártó Üzem, Budapest X.

Pályázó: UNISZIG Kft.

Gyártó/forgalmazó: Bitbau Dörr GmbH, Austrotherm Kft.

Uniszig-webA dokumentumokból kiderült, hogy az alapos tervezés ellenére a Pályázó számos olyan műszaki problémával szembesült, amelyek megoldása rendkívüli hozzáértést igényel. A hatféle, összesen 6000 m2 felületű fordított rétegrendű, helyenként duó tetők közt van amelynél az alapszerkezet lejtett (volt ahol a födém ellenlejtésben készült) és volt ahol lejtést adó réteget kellett kiépíteni a környezeti körülmények miatt megváltozott anyagból. Az attikákon a lábazati szigetelés helyett a biztonság javára teljes belső és felső felületű vízszigetelés készült, a felépítmény-lábazatokon a tervezett kérgesített XPS hab helyett kőzetgyapot, Austrotherm Expert készült bevonatos alulemez lengőszegély védelemmel, az általános felületi lejtések mértékét a biztonságosabb 2.5 %-ra növelték.

A rétegrendi, vízelvezetési és egyéb járulékos anyagok, szerkezetek kiválasztása kitűnően megfelel az igénybevételeknek, tartósság, biztonság és egyéb követelményeknek. E-KV + E-GG elasztomer vízszigetelés, Geberit PLUVIA vízelvezető rendszer Resitrix gallérozással és mechanikai rögzítéssel, Bachl PIR ékelemek, és így tovább egészen a kifogástalan minőségű leterhelő anyagokig.

 

KATEGÓRIADÍJ: Lakóépület, Budapest

Pályázó: Europass 90 

Gyártó/forgalmazó: Austrotherm Kft., Farta Izolfa Kft.

Az alkalmazott anyagok, rögzítési mód, attika kialakítás, vízelvezetés megfelel a hosszú távú biztonságos beázásmentes működés és az irányelvek feltételeinek.

Pozitívan értékelendő, hogy a falazott kémények helyszíni beton fedlapjait kijavították modifikált szigetelő habarccsal. A megnövekedett vastagságok miatt meg kellett oldani a kibúvó emelését, magasítását is. Az iskolában azt mondaná rá a tanár, hogy „tiszta rendes munka".

 

Zsűri elismerő oklevél: Társasház, Budapest

Pályázó: FILEP Kémény Kft.

Gyártó/forgalmazó: Büsscher & Hoffmann Kft.

A szűkszavú pályázati kiírás csak annyit tartalmazott, hogy a tetőre + 10 cm PS. hab hőszigetelést kell beépíteni, kétrétegű bitumenes víz elleni szigeteléssel. Az anyagválasztás, a részletmegoldások, a vízelvezetés, stb. a szigetelő cégre lett bízva.

A vízelvezetés a szellőzőaknák peremén egyedi kialakítású fémlemez négyszög keresztmetszetű nyitott csatornákból összefolyóba vezetett és a szellőzőaknákban levezetett rendszerű volt. A pályázó hőszigetelő hab felhasználásával megszüntette a nyílt csatornákat és fém vázra szerelt CK lemezzel kiemelte a szellőzőaknák peremét. A vízelvezetést pontralejtéssel és ITALPROFILI összefolyókkal oldotta meg.

Attika megoldásként tulajdonképpen egy magasított tetőszegélyt kellett kiképezni és geometriailag összehozni a homlokzati hőszigeteléssel. Az attikaképzés és a szigetelési munka során folyamatosan kerülgetniük kellett a homlokzati hőszigeteléshez használt acél konzolos állványemelőket is.

Az új tetőszigetelést kétrétegű elasztomer modifikált Büsscher Hoffmann lemezből készítették úgy, hogy a filcalátétes alaplemezt KingPUR-F ragasztóval ragasztották le.

 

MAGASTETŐ SZEKCIÓ

NÍVÓDÍJ, ARANYKALAPÁCS: Lakóház, apartmanház, Buzsák

Pályázó: Katona Szabolcs

Gyártó/Forgalmazó: BRAMAC Kft. (Reviva tetőcserép)

IMG 2541-webAz épület Buzsákon található, ahol a mester már több tetőn is dolgozott. A megszokott igényességgel készülő ácsszerkezetek, a szépen kiszerkesztett, megvalósított napóleonablak mind-mind a mester gondosságát dicsérik. A Bramac Reviva cseréppel fedett tető szépen illeszkedik a korábbi kettős fedésű részekhez. Mind a párazárás, az áttörések, a csomópontok kidolgozása kiemelkedő. A belső oldali hőtükrös fólia felett szálas szigetelés, majd Bramac Universal Eco 2s fólia található. Az bádogos szerkezetek lindab lemezből, illetve egyes helyeken rézből készültek. Az épület összhangja így kiváló.

 

Különdíj: családi ház, Budapest

Pályázó: Kovács Tibor

Gyártó/Forgalmazó: Rathscheck Schiefer aund Dach-systeme

Kovacs-TiborBudapest II. kerületében meglévő lakóépület bővítve lett, és új tetőszerkezetet kapott, ami szintén be lett építve. Az alátéthéjazat Dörken Delta Maxx fólia, 5X5-ös ellenléccel leszorítva. A téglalap alakú főtető Rathscheck 40X40 sarkított kőpalával lett fedve, a vízcsendesítőnél lemezátvezetéssel. A kupola paláston Schuppen palafedés, a bejárat feletti alacsony hajlásszögű nyeregtetőre előpatinásított VW Cink korcolt lemezfedés készült. Az épület környezetbe illő, megnyugtató képet mutat.

 

BETONCSERÉP

Domony-webBetoncserép kategóriadíj: Családi ház, Domonyvölgy

Pályázó: Nagy József

Gyártó/Forgalmazó: TERRÁN Tetőcserépgyártó Kft.

A Domonyvölgyben épült családi ház mind színeiben, mind megjelenésében beleilleszkedik a festői környezetbe. A tóra néző terasz főtartói háncsolt fenyő gömbfából lettek kialakítva. az ereszcsatorna és bádogos szerkezetek a Lindab rendszerelemeivel készültek. A vápa süllyesztve készült. A fóliacsatorna helyett lemezszegélyezést használtak. A tetőre Terrán Rundó tetőcserép került teljes felületű hófogással.

 

Betoncserép kategóriadíj: Családi ház, Veszprém

Pályázó: Becséri János

Gyártó/Forgalmazó: BRAMAC Kft.

A felújítás a kivitelező számára mindig sokkal nehezebb feladat. A munka nem csak tetőfedésből áll, a meglévő épület felújításánál a bontás utáni hőszigetelés volt az egyik fontos feladat. A gondos előkészítés után párazárással kezdő BRAMACTherm hőszigetelés készült a szarufák fölé. A tetősík ablak mellett, a vápa kialakításánál a gondos precíz munkavégzés látszik.

Az eresz kialakítása is szakszerű, a beszellőzés biztosított, a gondos bádogosmunka után a tetőfedés szép összképet mutat. Az élgerinc, taréjgerinc elemek le vannak ragasztva, a kúpcserép-sorok egyenesek a hófogás a teljes tetőfelületen megoldott, a vápalemez elhelyezéséhez deszkaaljzat készült. Összességében egy szép munkát, gondos, precíz kivitelezést láthatunk.

 aranyszekerce2-web

Betoncserép különdíj, Aranyszekerce: családi ház, Kisgörbő

Pályázó: Szekeres Zsolt

Gyártó/Forgalmazó: BRAMAC Kft.

A hagyományos nyeregtetős új építésű épület ácsszerkezeteinek kidolgozása igényes
aranyszekerce-webmunkát mutat. Fontos ez, hiszen az épületen nagyon sok ácsszerkezet látható. A Bramac
Duna cseréppel fedett tető oromszegélyeit szegélycseréppel valósították meg. A nagy
összefüggő felület síkjai szépen megvalósítottak. A tető teljes felületén biztosított a hófogás. A tető így harmonizál a környezetével, és szép határozott külsőt kölcsönöz az épületnek.

 

Betoncserép különdíj: családi ház, Siófok

Pályázó: Katona Szabolcs

Gyártó/Forgalmazó: TERRÁN Tetőcserépgyártó Kft.

Siófok csendes utcájában épült a modern vonalvezetésű lakóépület. A megrendelő és a kivitelező is törekedett a hőszigetelés egész épületen végigvonuló homogén voltára a homlokzaton és a bádogos szegélyek alatt egyaránt. A vápák és a falszegélyek mind süllyesztett kivitelben készültek. A homlok és oromdeszkázatok, vízelvezető ereszcsatornák Lindab rendszerelemekből készültek. A tető anyaga Terrán Zenit tetőcserép, mely a kivitelezőtől formájából adódóan sokkal nagyobb precizitást igényel. Az összkép a tetőfedő gondosságát dicséri.

 

Betoncserép különdíj: családi ház, Gárdony

Pályázó: Baricza Krisztián

Gyártó/Forgalmazó: BRAMAC Kft.

A Gárdonyban található ház BRAMAC Reviva cseréppel fedett. A tető nagyon szép összképet mutat. A tetősíkok, cserépsorok, élgerincek, taréjgerincek egyenesek, szellőzők megfelelő mennyiségűek és jó helyre vannak beépítve. A hófogás teljes felületen biztosított.

A bádogosmunkán látszik a precíz kivitelezés, a csatornatoldások nem látszanak, mert a csatornatartóban el vannak rejtve. Az ácsmunka a fafödémtől indul szépen kivitelezve. A látszó szarufavégek igényesen megmunkáltak. A bejárat feletti elotető kiváló bizonyítéka, hogy a tetőfedésen, bádogosmunkákon kívül az ács kivitelezés is igazi mestermunka. Látszik, hogy a három folyamatot egy kéz irányította.

 

Betoncserép különdíj: családi ház, Kiskőrös

Pályázó: Juhász Zsolt

Gyártó/Forgalmazó: BRAMAC Kft.

 Az épület két egymástól szögben elcsúsztatott főtetőből és az ezeket összekötő nyaktagból áll. A tetősíkok, élek, hajlatok vonalvezetése példaértéku. Az alátétfólia
Bramac Veltitech fólia, éleknél szellozo hézagokkal ellátva. A tetosíkokon teljes felületu
hófogás segít elkerülni a hó megcsúszását. A szellozocserép kiosztás jól átgondolt
esztétikailag és funkcionálisan is megfelelo. A tetofedés Bramac Adria tetocseréppel
valósult meg.

 

Betoncserép, elnöki elismerés: családi ház, Vértesszőlős

Pályázó: Nyujtó József - Globál Tető Kft.

Gyártó/Forgalmazó: TERRÁN Tetőcserépgyártó Kft.

A teto felújítását az elhasználódott fedőanyag indokolta. Az ívekkel, hajlatokkal tűzdelt
kontytetőt két nyolcszögletes torony szegélyezi. A meglévő rejtett csatorna lebontásra
került, helyette függő-ereszcsatorna készült színes alumínium lemezből. A tetőfólia Terrán
Medifol Wind Plusz, 5X5-ös ellenléccel. Tetőfedő anyagnak az Terrán Rondó tetőcserepét
használták. Tetőperemeknél viharkapocs rögzítést alkalmaztak. A vápa kialakítása
süllyesztett kivitelben készült. A hófogás a tetősíkok 2/3 részéig lett kialakítva.

 

Betoncserép, elnöki elismerés: lakóépület, Balatonalmádi

Pályázó: Kajári Gábor

Gyártó/Forgalmazó: TERRÁN Tetőcserépgyártó Kft.

A Balatonalmádiban található újépítésű ingatlan messziről kitűnik környezetéből. Az
összetett ácsmunkával, Terrán cseréppel fedett tető első látásra gondos kivitelezésűnek
tűnik. A hófogás ereszvonalon biztosított. A vápalemez deszkaaljzatra van lehelyezve, az
élgerincek találkozását négyágú elosztócserép zárja le. A nagy felületű tetőn a
kiszellőzést szellőzőcserepek oldják meg.

 

Betoncserép, zsűri elismerő oklevél: családi ház, Szeged

Pályázó: Fehér Zoltán

Gyártó/Forgalmazó: BRAMAC Kft.

Az épület Szegeden egy jelenleg kiépülő új városrészben található. A nagyon összetett tetőformát nyereg és félnyeregtetők egymásba metsződései alkotják. Az egyik tetőnyúlványon megtalálható a Bramac Therm Top szarufa feletti hőszigetelő anyag 16 cm vastagságban.
A szerkezet többi része hideg tetőként működik, melynek alátéthéjazata Bramac Univerzál 2S tetőfólia 5X5-ös ellenléc rögzítéssel. A fedés Bramac Adria cseréppel valósult meg. Az alacsonyabb hajlásszögű tetőrészek és tűzfalak végei festett alumínium korcolt lemezfedést kaptak. Az épület így igen impozáns képet mutat. A hófogást a tetofedő ereszvonalon biztosította.

 

Betoncserép, zsűri elismerő oklevél: családi ház, Barcs

Pályázó: Kótai Ferenc

Gyártó/Forgalmazó: BRAMAC Kft.

A kivitelezőnek a feladat megoldásakor egy bonyolult, sok szögből álló tető szakszerű
kivitelezését kellett megvalósítania. A fedőanyag Bramac kerámiacserép, mely a
különleges tetőnek különleges külsőt kölcsönöz. A kivitelező az összetettségből adódó
problémát kiválóan megoldotta, a cserépsorok egyenletesek, a hófogás megfelelő. A tető így
szép összképet mutat.

 

Betoncserép, zsűri elismerő oklevél: mandzárdtetős családi ház, Budapest

Pályázó: Alfa Tető - Kotrics Gábor

Gyártó/Forgalmazó: BRAMAC Kft.

Budapest, XIV. kerület kis szűk utcájában található a felújított Mansard tetős épület,
melyre a felújításkor Bramac Reviva betoncserép került. A tető első és hátsó részén
szimmetrikusan bemetsződő favázas tetőfelépítmény található, melyre a tető felső
szakasza rányúlik. A Mansard alsó és felső tetősíkjai külön-külön átszellőztetettek.

A kéményszegély rövidlemezes Wakaflex szegéllyel készült. A tetőfólia Bramac Universal
2S fólia. Az áttörések csomópontjai átgondolt megoldásokról, a tetőfedő szakértelméről
árulkodnak.

 

Betoncserép, zsűri elismerő oklevél: templom, Cibakháza

Pályázó: Pahocsa Kálmán

Gyártó/Forgalmazó: BRAMAC Kft.

 A cibakházi katolikus templom korhadt, elavult tetőszerkezete a költégkímélés miatt nem
kapott új szerkezetet. A szerkezet javítása, megerősítése után Bramac Veltitech és
Bramac Universal 2S fólia került. Az átszellőzés 5*5-ös ellenlécekkel lett biztosítva. A
templom Bramac Reviva tetőcserepet kapott. A Bádogosszerkezetek Lindab síklemezből
készültek. A falcsatlakozásokat a mester viharléccel zárta le.

 

Betoncserép, zsűri elismerő oklevél: családi ház, Győr

Pályázó: Lampert Zsolt

Gyártó/Forgalmazó: TERRÁN Tetőcserépgyártó Kft.

A Győrben található családi ház előtt elhaladva talán észre sem vennénk ezt a gyönyörű tetőt, olyan jól illeszkedik környezetébe. A Terrán Zenit cserepe elegáns, mégis modern
külsőt az az épületnek. A cserép alatt azonban az alaposság még több jelére bukkanhatunk. A cserép színére festett ereszvonal, a páraáteresztő Dörken Titán Maxx fólia, a szívóhatásnak kitett szélső cserepek gondos csavarozása mind-mind a kivitelező alaposságát dicsérik.

 

KERÁMIACSERÉP

Kerámiacserép kategóriadíj: Csipkemúzeum, Hegykő

Pályázó: Kozma Tibor

Gyártó/Forgalmazó: TONDACH Kft.

IMG 0381-webEgyszerű, de szép kivitelezésű és egyben Hegykő legismertebb épülete. A hegykői csipkemúzeum teteje a környező épületekhez illeszkedően egy egyszerű nyeregtető. A példaértékű kivitelezést nem csak a látszó fa szerkezeteken, hanem a részletekben is tetten érhetjük.

Az oromfalak lemezfedést kaptak. A hófogás, a viharállóság biztosítása, a kettős fedés kialakítása Tondach cseréppel a mester komoly szakmai tudását bizonyítja.

 

S1990007-webKerámiacserép, különdíj: műemlék jellegű villa - felújítás, Budapest

Pályázó: Csibi László

Gyártó/Fogralmazó: TONDACH Kft.

A 150 éves lakóépületben egykoron Budapest főkertésze lakott. Az utóbbi években újra
magánkézbe került, és a tulajdonos mindent az eredeti formában igyekszik felújítani.

S1800007-webA műves ereszvégződések, díszítések a bádogos csúcsdíszek, mind a hagyományőrzésről tesznek tanúbizonyságot. A tetőfedés anyaga Tondach antik hódfarkú kerámia cserép, mely tökéletesen illeszkedik a tulajdonos elképzelésébe. A kivitelező nagy gondot fordított a látszó ácsszerkezetek korhű elkészítésre. A vízelvezetést részben fekvő , részben függő ereszcsatorna biztosítja. A hófogást kerámiaelemekkel az ereszvonalon valósították meg.

 

Kerámiacserép, különdíj: lakóépület, Budapest

Pályázó: Trombitás Zoltán

Gyártó/Forgalmazó: CREATON South-East Europe Kft.

Budapest XVI. kerületében a lakóépület elöregedett bitumenes zsindelye bontásra került. A
megmaradó deszkázatra Puren szarufa feletti hőszigetelés került, 5X5-ös ellenléc
rögzítéssel. Meglővo szaruzatot kiemelő álszarufával növelték a Puren magassághoz. Az
így kialakult üres teret egyedi módon szellőztették át. A vízelvezető szerkezetek és az
oromdeszka lezárások Lindab lemezzel, illetve csatornarendszerrel készültek. A választott
Creaton Dominó antracit tetőcserép kiemeli az épületet a környezetéből. A tető hófogása
a felületen biztosított.

 

Kerámiacserép, különdíj: lakóépület, Budapest

Pályázó: Zsárik Ferenc

Gyártó/Forgalmazó: CREATON South-East Europe Kft.

A IV. kerületben családi házas övezetben található épület emeletráépítéssel és több
szintes manzárd tető kialakításával ad majd otthont a beköltözőknek. A Creaton
kerámiafedés mellett a teljes fedélszék kialakítása is a pályázó feladata volt a munkában.
Alátétfóliaként a DELTA MAXX fólia került beépítésre, alatta ROCKWOOL hőszigetelés
készült.

A tetősíkba kerülő több, mint tíz ablak beépítése minden részlere kiterjedő figyelemmel
készült, gondosan megépítve, minden kapcsolódó szerkezeti elemmel összhangban. Az elkészült tető harmonikus összhangot mutat, kiegészítő elemei, kapcsolódó szerkezetei gondos kivitelezői munkáról tanúskodnak.

 

Kerámiacserép, különdíj: templom, Kapuvár

Pályázó: Tetőpont Plusz

Gyártó/Forgalmazó: CREATON South-East Europe Kft.

Kapuvár főtéren található a Szent Anna katolikus templom, melynek főhajójára Creaton
ívesvágású cserép került. A kereszthajó ellenben Prefa Prefalz korcolt fedést kapott. A
szerkezet megerősítése után a főhajóra Creaton Duo páraáteresztő fólia, majd a megfelelő
légrés biztosítása után került a tetőre a kettősfedés.

A hófogást a tető harmadán elhelyezett hófogók biztosítják. A cserépfedéshez tökéletesen illeszkednek a Prefa lemezből készült bádogos szerkezetek. A munka megjelenésében, kivitelezésben méltó az épület funkciójához. A kivitelezésnek is köszönhetően várhatóan még nagyon sokáig képes lesz az épület a funkcióját betölteni.

 

Sari-Norbert-webKerámiacserép, különdíj: társasház, Győr

Pályázó: Sári Norbert

Gyártó/Forgalmazó: TONDACH Kft.

 

A Győr központjában álló társasház Tondach Bolero antracit fedést kapott. A beépített tetőtér föltött a deszkázatra fektetve Tondach Tuning Fol-K fólia került elhelyezésre.

Sari-Norbert2A tetőáttörések, a felülvilágítók, az ablakok beépítése a mester hozzáértését bizonyítják. Az alacsonyabb hajlású tetőről a víz levezetése, a bádogosmunkák a mindenre kiterjedő gondosságot bizonyítják.

 

Kerámiacserép, Elnöki elismerő oklevél: középület, Szigetvár

Pályázó: Somogyi Tibor

Gyártó/Forgalmazó: CREATON South-East Europe Kft.

A Szigetvár szívében található polgármesteri hivatal tetőcseréje nem csak a helyszín,
hanem az épület jellege miatt is komoly feladatot jelentett. A tetőszerkezet megerősítése,
javítása után Creaton hódfarkú cseréppel készült a fedés. A bádogos munkákhoz Vm-
Zinc lemezek kerültek felhasználásra. A tető teljes felületén megvalósul a hófogás, ami
egy középületnél elvárás. A teljes munkán érződik a kivitelező alapossága, a precíz,
pontos munka.

 

Kerámiacserép, Elnöki elismerés: irodaház, Budapest

Pályázó: Szegletes Mihály

Gyártó/Forgalmazó: TONDACH Kft.

A budapesti Hűvösvölgyi úton egy kastély jellegű lakóépület felújítása, irodaházzá történő átalakításának eredményét láthatjuk. A tetőszerkezet jellegét meghagyva tetőbeépítés készült a taréjgerincig hőszigetelve. A vízelvezetést fekvő ereszcsatornával oldották meg.

Az ereszcsatorna és az összes bádogos szerkezet VM Cink lemezből készült. A tetőfedés Tondach hódfarkú antik tetőcserépből készült. A tagolt összetett tetőforma fedéséhez a kialakított kettősfedés kiválóan illeszkedik. A hófogás ereszvonalon biztosított.

 

Kerámiacserép, Zsűri elismerő oklevél: lakóépület, Szolnok

Pályázó: Pahocsa és Társa Kft.

Gyártó/Forgalmazó: CREATON South-East Europe Kft.

A lakóépület Szolnok belvárosában található. A tetőszerkezet állékonyságát, kiváltó
acélgerendákkal oldották meg, a jobb beépíthetőség érdekében. Szarufa feletti
hőszigetelés Bahl Pur 14 cm táblákkal lett megoldva, és Prefa korcolt lemezfedést kapott.
A homlokzat és a tűzfalak végig át vannak szellőztetve. A Prefa korcolt lemezfedés
magas dominanciát mutat a tetőn és a homlokzaton egyaránt. A tetőablakokkal szabdalt
tetőszakaszokon betétként jelenik meg a Creaton Róna rézvörös engóbos tetőcserepe a
hozzá tartozó alátéthéjazattal. Az összkép így a szemlélőre nagyon kellemes benyomást
tesz.

 

Kerámiacserép, Zsűri elismerő oklevél: lakóépület, Lovas-Öreghegy

Pályázó: Nesó László - Nesó Bt.

Gyártó/Forgalmazó: CREATON South-East Europe Kft.

Gondos ácsmunkával készített tető első látásra is megfogja a szemlélőjét. Egyenes
tetősíkok, jó léckiosztás biztosítja a kiváló összképet. Az ereszkialakításoknál jól látható
hogy a hajlított falazatra épülő nyeregtetők, melyek a lépcsős oromfalakhoz csatlakoznak,
különböző hajlásszögűek. A belső udvaron a terasz felett szépen kialakított pergola
készült, mely alatt gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra.

 

Kerámiacserép, Zsűri elismerő oklevél: Shiraz**** Hotel, Egerszalók

ShirazPályázó: Szabó István

Gyártó/Forgalmazó: TONDACH Kft.

A sóhegyéről és a termálfürdőjéről híres Egerszalókon működő szállodaépületnél a tetőfedés és hőszigetelés cseréje valósult meg.

Belső oldali párazáráshoz Dörken Novaflex, hőszigeteléshez 25 cm Rockwool ásványgyapot került beépítésre. A hatalmas tetőfelületre Tondach hódfarkú antik tetőfedés került. A harmonizáló bádogos szerkezetek mind PREFA lemezből készültek. A kivitelezést nehezítette, hogy a munkák alatt a szálloda működött.

Shiraz2Az épület tetejével így kiválóan illeszkedik környezetébe. A tetőre napkollektorok kerültek. A hófogást ereszvonalon biztosították.

 

Kerámiacserép, Zsűri elismerő oklevél: Vágóhíd,Tejház, Marhaistálló, Kisoroszi

Pályázó: Papp László, Csubák Péter

Gyártó/Forgalmazó: TONDACH Kft.

A vágóhíd épületét szemlélve nem gondolnánk, hogy a viszonylag egyszerű tetőforma mennyire igényes ácsmunkát rejt. A mester munkájához a Tondach hornyolt hódfarkú cserepét választotta, így ötvözve a kettősfedés képi világát az egyszeres fedés előnyeivel. A tetőn a hó megcsúszását 3 sorban elhelyezett hófogók akadályozzák meg.

 

FriedrichKerámiacserép, Zsűri elismerő oklevél: hétvégi ház, Mecseknádasd

Pályázó: Friedrich József

Gyártó/Forgalmazó: TONDACH Kft.

Távol a város zajától, Pécsváradon egy domboldalban találjuk ezt a kereszt alakú épületet. A belső oldali párazárást Delta Luxx fóliával valósította meg a kivitelező, mely Rockwool hőszigetelést véd. Az eredeti, fűtött épület előtti hozzáépítés teljes deszkázatot, és arra fektetve Tondach Fol N fóliát kapott. Az épület Tondach hornyolt hódfarkú fedéssel készült. A vágások egyenesek, a részletekre ügyelt a mester. A fedés alatt igényes ácsmunka rejtőzik.

 

Kerámiacserép, Zsűri elismerő oklevél: családi ház, Paks

Pályázó: Fazekas András

Gyártó/Forgalmazó: TONDACH Kft.

Pakson egy szép utcában található az új építésű családi ház. Az összetett tetőforma a kivitelezőnek komoly megoldandó feladatot jelentett, melyet sikerrel oldott meg. A tetőre kerülő Tondach cserép színválasztása, az élek, vápák kialakítása a gondosságot mutatják. A vágások egyenletesek. A hófogás ereszvonalon megoldott.

 

FÉMLEMEZ SZEKCIÓ

Kategóriadíj: társasház, Budapest

Puskas-muvekPályázó: Puskás Művek Bádogosipari Kft.

Gyártó/Forgalmazó: RHEINZINK Kft.

Belvárosi környezetben álló 19. századi épületre 4 új szint ráépítésével növelték meg a
lakások számát. Az utcai homlokzaton főépítészi elvárás volt a lécezett kialakítású, markáns függőleges tagoltságú felület. A 0,8 mm vastagságú titáncink lemezt Enkolit ragasztással megerősítve szerelték a deszka aljzatra, így a 93 cm léctávolság vállalható volt. A deszka aljzat alatt 6 cm átszellőztetett légréteg és páraáteresztő alátét fólia van a hőszigetelés felett. A légréteg átszellőzését a gondosan kimunkált részletek garantálják. A Rheinzink homlokzatburkolat és a tetősíkban fekvő ablakok osztása példás összhangban van.

 

Kategóriadíj: családi ház, Budapest

Pályázó: Katona Szabolcs

Gyártó/Forgalmazó: PREFA Hungária Kft.

Az új parcellázású terület most épül be. A téglafalú épület zárófödéme rétegragasztott mestergerendára támaszkodó szarufákra csavarozott fém fegyverzetű, PIR-hab töltésű szendvicspanelből készült. Alátét héjazatként Creaton Duo páraáteresztő, szélein gyári ragasztósávval rendelkező fóliát építettek be. Az 5 cm magasságú légréteg felett teljes
felületű deszkázat készült a kettős állókorcos fedés számára.

A beszellőző rések a négyszögszelvényű függőeresz csatornák takarásában, a kiszellőző nyílások a nyeregtető gerincén nagy gonddal elkészített felépítményben vannak. A hőszigetelt, fehérre színezett homlokzat kontrasztjaként a fedés fekete színű.

 

veszprem templom prefaKategóriadíj: Magyarok Nagyasszonya templom, Veszprém

Pályázó: Pónusz László

Gyártó/Forgalmazó: PREFA Hungária Kft.

A lakótelepi környezetben álló, modern templom lécezett vörösrézlemez tetőfedése átszellőzés nélkül, hibásan épült meg, beázott. A felújítás során a régi deszka aljzatra Tondach Tuning Fol K típusú, páraáteresztő tulajdonságú alátét héjazatot fektettek, melyet 50 mm magasságú ellenlécekkel szorítottak le. Az így kialakított légréteg be- és kiszellőzését a csomópontok szakszerű kialakításával megoldották. A lefelé szűkülő trapéz alaprajzú tetősíkok oromvonalán Prefa lemezből, a mélyponton horganylemezből készített sűllyesztett csatorna van. A Prefa P10 lemez színében a korábbi vörösrézlemez megjelenését adja vissza.

 

Kategóriadíj: Katona József Színház, Kecskemét

Pályázó: Pléh-Mester Kft.

Gyártó/Forgalmazó: RHEINZINK Kft.

A XIX. század végén eklektikus, neobarokk stílusban épült színház tetőfedésének felújítása elmaradt az 1985-87. közötti rekonstrukció alkalmával. Az összetett tetőidom palafedését, valamint az alatta található teljes deszkázatot le kellett cserélni, mivel a korábbi beázások következtében tönkrementek. Az épületet eredetileg is fémlemezzel fedték, ezt állították most vissza.

A manzard tetőidom alsó, meredekebb, homorú hajlású felületein mintaszerű gondossággal készítették el előpatinázott titáncinklemezből a kettős állókorcos fedést. Szakszerűen készült el a nagyméretű koronázó főpárkány bádogos munkája is. Aprólékos műgonddal készültek az ovális, íves és szögletes álló tetőablakok, dísz-vázák és edények, fáklyák és csúcsdíszek díszmű bádogos munkái.

 

Kiemelt különdíj: Óbudai Gázgyártornyok - állagmegóvás, Budapest

Pályázó: KONTEXA Kft.

Gyártó/Forgalmazó: RHEINZINK Kft.

Az egykori Óbudai Gázgyár tornyai ipari műemlék védettség alatt állnak. Állagmegóvó felújításként került sor többek között a tetők fémlemez fedésének és deszka aljzatának újbóli elkészítésére. A csonkakúp formájú monolit vasbeton födémre kétirányú bordavázra került az esésvonallal párhuzamos deszkázat. Az egyedi gyártású kiselemes fedés elemei soronként eltérő méretűek. A vízelvezetést kör szelvényű fekvőeresz csatorna biztosítja, alatta és felette kettős állókorcos fedési sáv csatlakozik.

Az egyedi kialakítású csatornatartók hófogóként is funkcionálnak. Az ereszvonalon és a fölső szegélynél perforált lemezzel takart be- és kiszellőző nyílások biztosítják a deszkázat alatti légrésben a levegő mozgását.

 

Különdíj: irodaház, Szolnok

Pályázó: Simon Róbert, Pahocsa Kálmán

Gyártó/Forgalmazó: PREFA Hungária Kft.

A belvárosi környezetbe, zárt sorú beépítés részeként megvalósított új épület tömegformálása és felületképzése változatos. Szépek az utcai homlokzat állókorcos, szürke színű burkolatai, egyedi kialakítású ablakkönyöklői és áthidalói. A függőleges osztású korcolt felület ellenpontjaként igen hatásos a kapu környezetének sárga tónusú, sávos burkolata. A rejtett ereszcsatornák kettős béléssel, alumíniummal és műanyag fóliával készültek, az elektromos csatornafűtés szinte természetes.

Az OSB aljzatra Creaton Trió páraáteresztő, vízzáró alátét héjazat készült. Az 5 cm-es légréteg fölé deszka aljzatra kettős állókorcos fedés, illetőleg Creaton Róna hornyolt cserépfedés készült.

 

ENERGIATUDATOS ÉPÜLETBUROK SZEKCIÓ

Aranyceruza vándordíj: családi ház, Sukoró

Pályázó: ÉZSÉ Építész Stúdió Kft.

Gyártó/Forgalmazó: AUSTROTHERM Kft., KNAUF Kft., PREFA Hungária Kft.

Gondos, minden részletre kiterjedő tervezés tette lehetővé az igényes kialakítású családi
ház kivitelezését. A minden részletre kiterjedő alapos muszaki tervdokumentáció, a látványtervek igényes elkészítése tanúskodik a tervezők alapos előkészítő munkájáról, amelynek eredménye a megjelenésében elegáns, igényes megoldásokkal készített
épület. A képek magukért beszélnek.

 

Energiatudatos épület, Kerámiacserép, Zsűri elismerő oklevél: családi ház, Kaposvár

Pályázó: Horgas Zoltán

Gyártó/Forgalmazó: BRAMAC Kft.

Az épület külseje csak kevéssé árulkodik a benne rejlő magas szintű műszaki tartalomról. A tető Bramac Tectura antracit cserépből készült, a teljes felületén megvalósított hófogással. A cserép alatt található azonban az, ami a házban élők igazi kényelmét jelenti. A Bramac Membrán 100 párazáró fólia fölé szálas hőszigetelés, majd Bramac Therm Kompakt táblás szigetelés került.

 

Energiatudatos épület, Kerámiacserép, Zsűri elismerő oklevél: családi ház, Mórahalom

Pályázó: Szűcs Sándor - Villa Inferior Kft.

Gyártó/Forgalmazó: BRAMAC Kft.

A tulajdonos mintegy 40 éves épületet vásárolt meg. A régi kontytető helyett a falak megmagasítása után nyeregtetőt építtetett a kivitelező tetőtér beépítéssel. Az épület a felújításkor Bramac Therm Top szarufa fölötti hőszigetelést kapott 15 cm szarufa közötti kiegészítő kőzetgyapot szigeteléssel. A belső párazárás Bramac Membrán 100 belső oldali fóliával, lécvázzal és gipszkarton burkolattal készült.

A tető külső oldalán, a Pur hőszigetelés tetején, 5x5-ös ellenléc felett Bramac Rubin 9V kerámia cserépfedés készült. Az oromszegélyezést szegélycserepekkel, a falszegélyeket Wakaflex-szel, a vízelvezetést festett acélcsatornával oldották meg.

 

Gratulálunk a díjazottaknak!

 

Forrás: ÉMSZ

 

Keresés

mehi-banner-media 120x240