2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

nyitoEgyre több tetőt tesz tönkre a szélsőséges időjárás. Pedig a tetőket szakszerűen, viharállóan is el lehet készíteni. Ha körültekintően megtervezzük, nem kell extraköltségekkel számolnunk.

Mindannyian tapasztaljuk, hogy az elmúlt évtizedekben időjárásunk egyre szeszélyesebb. Szinte nem telik el hét, hogy a hírműsorokban ne hallanánk pusztító szélviharokról, jégesőkről. Egyesek még vitatják, hogy az időjárás változásai a globális felmelegedéssel vannak összefüggésben, de az tény, hogy a viharos időjárások évenkénti száma egyre emelkedik. A biztonságra törekvés természetes igény mindenki részéről, és természetes az is, hogy szeretnénk elkerülni a viharkárból fakadó kiadásokat. Márpedig a természeti katasztrófáknak sokszor nemzetgazdaságot is érintő hatásuk van.

EURÓPAI SZABVÁNYOK

Sokszor elfelejtjük, hogy a tetőcserepek rögzítését az európai jogszabályok, az „új" Eurocode szabványok szerint kell elvégezni. Az egységes európai követelményeket elsősorban a kereskedelmi akadályok kivédése érdekében hozták létre, amelyek egységesítik a méretezési eljárást, egyben nagyon magas követelményeket támasztva. Az Eurocode számol a statisztika szerint nagyjából ötvenévente bekövetkező eseményekkel, de sajnos nem veszi figyelembe a kiselemes fedések „intelligenciáját".

A KISELEMES FEDÉSEK „INTELLIGENSEK"

szelcsatorna 03Milyen képességről is van tulajdonképpen szó a kiselemes fedések esetén? Bizonyára sokaknak feltűnik, hogy egy-egy komoly szélvihar után a hírműsorokban többnyire nagy, táblás fedőanyagból, például fémlemezből készült tetőket látunk tönkremenve.

Természetesen nem arról van szó, hogy ezeket a fedéseket ne lehetne szakszerűen, viharállóan elkészíteni, csupán arról, hogy ezeket a fedőanyagokat nem elfújja a szél, hanem elszívja, ugyanis az áramló levegőnek kisebb a nyomása. Tudjuk jól, hogy több száz tonnás repülőgépek ennek a fizikai jelenségnek köszönhetően képesek a levegőbe elemelkedni, ne lepődjünk hát meg, hogy a néhány kiló tömegű fedőanyagok is szárnyra kapnak. Márpedig a nyomáskülönbség mindig kiegyenlítődésre törekszik.

A fedőanyag első és hátsó oldala közötti nyomáskülönbség a kiselemes fedéseknél könnyebben kiegyenlítődik az átlapolások hézagainál (ezért maradnak a tetőcserepek a helyükön), mint a zárt, táblás lemezfedéseknél.

RÖGZÍTÉS MÉRETEZÉSE

Viharkapocs-KopieTapasztalatok szerint a viharos időjárásnak leginkább a 8–10 darab/négyzetméter igényű cserépfedés képes megfelelni, mert itt a cserepek egyenkénti tömege elegendő ahhoz, hogy nehezen mozduljon el a helyéről, ugyanakkor a négyzetméterenkénti 40–45 kg körüli tömeg még nem terheli meg túlságosan a szerkezetet, hiszen azt hajlásszögtől függően négyzetméterenként 250–270 kg teherre kell méretezni. Ebből is látható, hogy a fedőanyag súlya az összteherhez képest elhanyagolható.

A szélszívás elleni rögzítés méretezését az elmúlt évtizedekben is segítették különböző táblázatok az ökölszabályokon kívül. Ezeknek a módszereknek azonban nagy hátrányuk, hogy csak egyszerű eseteket képesek kezelni, sokszor vagy túlbiztosítva, vagy éppen alulméretezve az adott rögzítést. Előbbi eset gazdaságtalan, utóbbi hátrányát nem kell hosszasabban magyarázni. A táblázat nem képes figyelembe venni az épület földrajzi elhelyezkedését, a tető peremterületeit, ahol köztudottan nagyobb mértékben jelentkezik a szélszívás.

HAZAI ALKALMAZÁS

A Bramac Kft. Magyarországon jelenleg egy Európában már bevált szoftver hazai átültetésén dolgozik. A szoftver által felhasznált adatok a Bramac csoport egyedülálló laboratóriumaiban szerzett tapasztalatokon alapul (1. kép). A szoftver figyelembe veszi a tető szélvédett területeit, azaz feleslegesen nem tervez be viharkapcsot és természetesen az Eurocode földrajzi kategóriáin alapul.

viharkapocsMéretezésnél meghatározhatjuk, hogy van-e alátétfólia, hiszen egy üres padlástér esetében a korábban említett nyomáskiegyenlítődés könnyebben létrejön, mint szélzáró alátéthéjazat esetében.

A viharállóságot sokszor a fedés szegezésével, csavarozásával próbálják elérni, pedig ezeknek a módszereknek rengeteg hátrányuk van: jelentősen lassítja a munkafolyamatot, a fedőanyagot elő kell fúrni, csökkentve ezzel a fedés vízzáróságát, valamint az ilyen fix rögzítés nem mindig képes követni a tető meteorológiai terhek következtében létrejövő mozgását.

Szakszerű rögzítést az EN 14437 szerint méretezett viharkapcsokkal tudunk készíteni. Ezek előnye, hogy gyorsan, a fedőanyag fúrása nélkül beépíthetők, méretezettek, valamint a fedés javítható marad, mert az elemeket szélszívás ellen védi, de azok a gerinc irányába feltolhatók (2–3. kép). Egy szakszerűen elkészített rögzítés költsége alig mérhető, négyzetméterenként legfeljebb pár száz forint, ugyanakkor balesetés vagyonvédelmi értéke jelentős. A tetőcserepek rögzítése a már említett szoftver segítségével még gazdaságosabbá tehető, mert pont ott, pont annyi és pont olyan rögzítést alkalmazunk, amelyet a tető hajlásszöge, az építmény magassága és földrajzi elhelyezkedése megkíván.

Kóbor Csaba
alkalmazástechnikai vezető
Bramac Kft.

Keresés

mehi-banner-media 120x240