Bár az építési technológiák változnak, a vakolás még mindig az egyik leggyakoribb felületképzési mód. A hagyományos, helyszínen kevert vakolatokat azonban kiszorítják a gyárilag előkevert szárazhabarcsok és a feldolgozásra kész vékonyvakolatok. A következőkben a vakolás leggyakoribb kivitelezési hibáit mutatjuk be.

A „hagyományos" vakoló habarcsokat az építkezésen keverik cementből, mészhidrátból, vízből és adalékanyagból (pl. homokból). Egyéb adalékszereket nem igazán tartalmaznak. Az összetétel „beállítása" általában tapasztalat alapján történik, emiatt a minőség megbízhatatlan és változó, ezért ezeket egyre ritkábban használják.

A gyári keverésű vakolat lehet száraz- (készre kevert, zsákos, amelyhez csak vizet kell hozzáadni), illetve nedvesvakolat (felhasználásra kész állapotban, vödörben forgalmazzák). A gyári vakolatoknak (a kötőanyag és az adalékanyag mellett) lényeges alkotóelemei a különféle adalékszerek, melyek a habarcs bizonyos tulajdonságait változtatják meg az aktuális felhasználási területnek megfelelően (pl. kötésgyorsítók, légpórusképzők, vízvisszatartók stb.).

A vakolat rétegfelépítése a következő: felület előkészítés, alapvakolat, simító-, illetve kiegyenlítő réteg, valamint a végső felületképzés. Bizonyos esetekben ezekből a rétegekből egy vagy több el is maradhat (pl. egyrétegű beltéri vakolatok esetén).

ALAPFELÜLET

A vakolat kivitelezési hibáinak első csoportja az alapfelülettel kapcsolatos. A vakolandó alapfelületnek teherbírónak, száraznak, por-, szennyeződés-, fagy- és kivirágzásmentesnek kell lennie. A laza, málló részeket el kell távolítani. Amennyiben az alapfelület nem teljesíti a követelményeket, a megfelelő tapadás nem biztosítható. A felület nedvszívása is fontos kritérium. Jó vakolatot csak olyan alapfelületre lehet készíteni, melynek nedvszívása és tapadása egyenletes. Sok esetben ezt alapozással, tapadóhíddal, gúzolással vagy nedvszíváskiegyenlítő réteg felhordásával lehet csak elérni.

További fontos tudnivaló, hogy nem minden fajta vakolat alkalmas minden alapfelületre. A bővülő termékkínálatban mindig akadhatnak olyan anyagok, melyek nem férnek össze egymással, ezért vásárláskor mindenképpen tisztázzuk ezt is. A gyárilag előkevert vakolatok gyártói minden termék esetében pontosan meghatározzák, milyen alapfelületre és milyen felület-előkészítő réteg beépítésével hordható fel az anyag. Ezeknek az előírásoknak a betartása nagyon fontos.

AZ ALAPVAKOLAT

Az alapfelület előkészítése után hordható fel az alapvakolat. Itt is fontos a gyártói előírás, amely meghatározza a felhordás módját (géppel vagy kézzel), az egy rétegben felhordható maximális rétegvastagságot és a felületképzés módját (kidörzsölés, glettelés). Jellemző hiba a több rétegű felhordás (pl. a szükségesnél nagyobb vakolatvastagság), a „friss a frissbe" elv helytelen értelmezése. Ennek lényege, hogy a több rétegben felhordott vakolat esetében az egyes rétegek között addig, és csak addig kell várni, amíg az első réteg már kellően megszilárdult (nincs már számottevő alakváltozása), de még friss annyira, hogy a kötés a ráhordott következő réteggel együtt fejeződjön be. Ezzel biztosítható, hogy a végleges szilárdság elérése után ezek a rétegek együtt fognak dolgozni. Míg ez az időtartam mész-cement kötőanyagú vakolat esetében 6-8 óra is lehet, addig a beltéri gipszes vakolatnál maximum 15–20 perc.

Fontos a gyártók által megadott várakozási idő betartása, melynek lejárta után hordható fel a következő réteg. Ha a várakozási időt nem tartják be, akkor a felhordott következő réteg által bezárt nedvesség előbb-utóbb mindenképpen távozik, de közben károsítani fogja a fölötte lévő rétegeket, például foltosodást okozva.

IDŐJÁRÁSI KÖRÜLMÉNYEK

A vakolás ─ a betonozáshoz hasonlóan ─ a nedves technológiák közé tartozik, ami azt jelenti, hogy a bedolgozáshoz és a megfelelő kötés kialakulásához elengedhetetlenül fontos a víz jelenléte. Emiatt nem mindegy, milyen időjárási körülmények között vakolunk.

Ősszel és télen, amikor az alacsony hőmérséklet magas páratartalommal párosul, a vakolat kötése drasztikusan lelassulhat, sőt le is állhat. A még meg nem kötött vakolat a hajnali páralecsapódásból a korábban leadott nedvesség egy részét visszaveheti.

Nyáron a helyzet fordított. Nagy melegben, vagy egy erősen nedvszívó alapfelület szakszerűtlen előkésztésének esetén a vakolat még a kötés előtt elveszti nedvességtartalmát (a vakolat „megég"), és a kötés már nem is tud befejeződni. Az ilyen vakolat porlik, kellő szilárdság híján hamar tönkremegy. Az időjárási körülmények figyelembe vétele különösen fontos a színező vakolatok esetében, hiszen a legtöbb kifoltosodás és esztétikai probléma erre vezethető vissza.

Összefoglalva: a különféle célokra kifejlesztett vakolatok és segédanyagaik kínálatából választva munkánk csak akkor lehet eredményes, ha a gyártói előírásokat áttanulmányozzuk és maradéktalanul be is tartjuk őket.

Kékesy Péter
építész, alkalmazástechnikai vezető
Baumit Kft.