2024. április 19., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

TOPoo94W-kicsiA ház vagy lakás bejárati ajtaja az első „akadály", amelybe a betörő ütközik, ha bűncselekményt tervez, ezért nem mindegy, hogy milyen ajtóval, zárral találja szemben magát.

A Hörmann Doszpot Péterrel – egykori rendőrségi főnyomozóval – közösen hívja fel a figyelmet a biztonság emberi és technikai oldalára.

 A statisztikák szerint a vagyon elleni bűncselekmények száma egyre emelkedik az országban, így jogosan félthetjük értékeinket. Azért, hogy a betöréseket és bűncselekményeket megelőzzük, nem elég csak egy jó riasztórendszer beszereltetése, hanem ügyelnünk kell a biztonság számos más tényezőjére is.

Bővebben...

20130307 121418-kicsiHosszú éveken át alig történt valami Magyarországon a stadionépítések területén. Megvalósult ugyan néhány rekonstrukció, de ezek nem jelentettek túl nagy kihívást a hazai építőiparnak. A debreceni beruházás az új stadionépítési program első megvalósulása, talán emiatt is történt, hogy már az előkészítés során sok vita lángolt fel.

Amikor először találkoztam a Bord Stúdió tervével, mindjárt felismertem, hogy rendkívüli feladat elé néz, aki vállalja a megépítését. A feladat nehézségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a kivitelezők fogadásokat kötöttek: biztosan nem fog megvalósulni ez a terv, különösen nem az íves lelátók. Némi alapja volt is a fogadásoknak: az utóbbi 10 évben a nagyvilágban épült stadionok – bőven épültek stadionok Földünk minden részén – talán 90 százalékban is egyenes lelátóelemekkel épültek, az íves szakaszokat is egyenes elemekkel, azaz poligon vonalvezetéssel követve. A tenderdokumentáció már az ajánlati szakaszban nagy fejfájást okozott a pályázóknak. 

Bővebben...

A környezettudatosság térnyerése az élet minden területén, így az építőiparban is szembeötlő. Egyre több épületben alkalmaznak alternatív, zöld megoldásokat, köztük a szennyvíztisztításban és a víz-újrahasznosításban is.

Évtizedek óta szinte csak a központi szennyvíztisztítás, azaz „csatornázás" és az emésztőgödrök, tehát a „szippantás" kerültek szóba, ha a szennyvízről volt szó, de lassan itt is jelentős változások következnek be a takarékosságnak és a környezettudatos szemléletnek köszönhetően.

Bővebben...

Az elektronikus építési napló októberi bevezetése komoly nehézség elé állítja a vállalkozásokat az informatikai fejlesztés és a megfelelően felkészült munkaerő hiánya miatt.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és a BKIK II. Építőipar, Építőipari Kutatás, Tervezés, Építőipari Szolgáltatás Osztálya felmérést készített az építési vállalkozások körében az elektronikus építési napló alkalmazásának 2013. október 1-jétől való kötelező elrendelésével kapcsolatosan, melyet a Kormány rendeletben hagyott jóvá az építőipari lánctartozás megakadályozása céljából.

Bővebben...

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Médiatámogatók

proidea logo-web

 buildcomm-logo-web