2024. április 16., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

DAF-Euro-6-XF-lowdeck-LR-kicsiA DAF bemutatta az új, Euro 6-os XF típus Low Deck, azaz mega nyerges vontató változatát, amelyet kifejezetten a nagy raktérfogatú fuvarozási alkalmazásokra fejlesztettek ki. Az új, 4 × 2-es vontató nyeregszerkezetének kapcsolási magassága csupán 960 milliméter, így akár három méter belmagasságú félpótkocsikat is húzhat. Ennek megfelelően a jogszabályi méretkorlátozások betartása mellett a száz köbmétert is elérheti a szerelvények raktérfogata.

Az új típus hátsó tengelye szériában légrugós felfüggesztéssel készül, amely egy különleges manőverező üzemmóddal is rendelkezik. Ennek lényege, hogy az alváz hátsó része akár 50 milliméterrel is megemelhető egy gombnyomással. Ezáltal csökken annak a veszélye, hogy az alváz és a félpótkocsi összeérjen kompra vagy rakodórámpára fel-, illetve azokról lehajtáskor. A manőverező mód 30 kilométer/órás tempó alatt aktiválható, e sebesség felett pedig magától kikapcsolódik. A hátsó tengely légrugós felfüggesztésének másik sajátos funkciója, hogy menet közben a tengelyterhelés és a sebesség függvényében szintezi a járművet. Az első tengelyhez opcióként rendelhető légrugós felfüggesztés.

A maximális szabad hasmagasság érdekében a Low Deck modellek szériában 580 milliméter magas, legfeljebb 1090 liter kapacitású, alumínium üzemanyagtartályokat kapnak. Az új, Euro 6-os XF Low Deck modellek a 12,9 literes PACCAR MX-13 motor 300 kW/410 LE, 340 kW/460 LE és 375 kW/510 LE teljesítményű változatával is rendelhetők. Még idén a 320 kW/440 LE teljesítményű, új PACCAR MX-11 motor is bekerül a választékba. Az új XF Low Deck vontatók kézi és automatizált sebességváltóval egyaránt elérhetők, tengelytávjuk pedig 3,60 vagy 3,80 méter lehet. A Space Cab és az extra tágas Super Space Cab fülke is szerepel a kínálatban.

 

Eseménynaptár

április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Médiatámogatók

proidea logo-web

 buildcomm-logo-web