A nemzetközi, de különösen a hazai épületfelújítás egyik neuralgikus területe a nedves, sókárosított falak helyreállítása. Kétrészes cikkünkben különleges esetek utóvizsgálatáról számolunk be.

A Magyar Építéstechnika 2007/7–8. számában bemutattam, milyen fontos az előkészítés: az alapos, szakmailag körültekintő laboratóriumi vizsgálatokkal alátámasztott faldiagnosztika. A jelenlegi cikkel falhelyreállítások utóéletét mutatom be, szintén laboratóriumi vizsgálatok eredményeinek elemzésével. A hazai gyakorlatban nincs érvényes szakmai előírás; néhány kollégával egyetértésben próbáljuk a külföldi szabályozásokat alkalmazni – leginkább a német WTA lapjait. Ám nyilvánvaló, hogy e szabályozások megjelenése óta eltelt idő alatt újabb és újabb tapasztalatot szereztünk, amelyek megerősítik, vagy korrigálják korábbi állásfoglalásunkat. A probléma alaposabb megismeréséhez tekintsük át a falak károsodását előidéző tényezőket.

A KÁROSODÁS MÉRTÉKÉNEK TÉNYEZŐI

1. Az altalaj szennyezettsége: Természetes külső szennyező forrás lehet az épület körüli szennyvíztovábbító-kezelő rendszer, illetve bomló szervesanyag-tároló, korábbi tőzeges terület vagy temető. Belső funkcióból eredő szennyező forrás az istálló, terménytároló, sóház, és más vegyianyagtároló épület falai között létrejövő szennyezés. A korábbi, több száz éves szennyező források csekély eséllyel deríthetők fel. Minden esetben csak utólag – a falból vett mintákból lehet következtetni a falak sószennyezettségére.

2. Az épület alatti agyagos, feltöltött talaj könnyen átadja a kapilláris vizet a rákerülő épületszerkezetnek, míg hegytetőn, szikla altalaj esetén ez a nedvességátadás jelentősen lecsökkenhet.

3. A falazat annál jobban károsodhat, minél jobb annak kapilláris vízfelszívó képessége. Faragott, tömör kőben – vékony kapillárisban – nem tud magasra felszívódni a víz, mert a csekély víztömeg gyorsan kipárolog a falból. Így a vízben oldódó sók az alsó zóna felületén feldúsulnak. Ezért roncsolódik a kő kapukeretek alsó szára. A kapilláris vizet jól vezető félkemény kövekben, a téglafalazatban, valamint a szabálytalan alakú kemény kövek közti tömör kitöltő habarcsban a nedvesség akár 3-8 méter magasra is fel tud hatolni. Viszont a nagy kapilláris átmérővel rendelkező (pl. tufa-) kövekben igen nagy mennyiségű víz tárolódhat – alacsony maximális magassággal.

4. A falazat anyaga annál jobban károsodik, minél nagyobb a falfelület párolgási kényszere. Így a kevésbé fűtött belső tér határoló falain kisebb lesz a károsodás mértéke, mint a fűtött – esetleg túlfűtött – helyiségeké. Ugyancsak kisebb a károsodás veszélye a fákkal vagy egyéb műtárggyal erősen árnyékolt homlokzati falfelületeknél, mint az árnyékolatlanokénál. A károsítás oka: az erős kipárolgással a fal legkülső síkjára a kapilláris nedvességgel kijutó, és ott feldúsuló higroszkópos sók kristályosodási nyomása során fellépő roncsoló hatás. Ezért helytelen a falak hónapokig, évekig történő szárítása természetes úton, illetve a szárítás gyorsítása mesterséges úton.

A fenti alapelvek figyelembevételével nézzük meg néhány jellegzetes megoldás utóéletét.

BELTÉRI KLIMATIKUS VISZONYOK SZABÁLYOZÁSÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

Szigetvári vár dzsámi

A XVI. században épült dzsámi – a barokk korban köré épített kastélyépületek következtében – zömében belső téregységgé vált. Falain jelentős mennyiségben megmaradtak a török kori vakolatok. Vizsgálatunk során kint nyári időjárási viszonyok voltak. Belül ezzel szemben a légtérben 15 ^oC volt 94 százalékos páratartalommal. A falakban igen jelentős sótartalmat, ezen belül kiemelkedően magas higroszkópos nitrátsót mértünk. Ilyen sótartalom mellett normál esetben nem maradtak volna fenn az eredeti török kori vakolatok. Ám az alacsony belső hőmérséklet és magas páratartalom miatt a falból nem indult meg a fokozott kipárolgás, ezzel a sók felületre vándorlása. Így maradt el a vakolat roncsolódása.

Javaslatunk: Fenntartani ezt a klimatikus állapotot.

Pócspetri katolikus templom

Az utóbbi időben többször átépített gótikus templomon 1991-ben légpórusos vakolást végeztek. E vakolat igen gyorsan tönkrement, ezért 2000-ben újra légpórusos vakolást készítettek. Ez kívül kiváló állapotot mutatott 2009-es vizsgálatunk idején. Ellenben belül, a szentélyben a légpórusos vakolat magasan, nagy felületeken átnedvesedett – 330 centiméter magasságban közepesen nedves (31%), ami ebben a magasságban szokatlan érték! Sótartalma kiugróan magas (4,38m%!); benne kiugróan magas a higroszkópos nitrát (1,71 m%) Ettől a nedvszívó sótól volt nedves a légpórusos vakolt felület! A kiváltó oka pedig a szentély elé telepített hőlégbefúvós fűtés, amely a vizsgált falra fújja a meleg levegőt. Ez jelentősen fokozza a fal párolgását, ezzel a felületre húzódó kapilláris vízzel szállított sók feldúsulását.

Javaslat: A hőlégfúvót kiiktatni, új padfűtést kiépíteni. Ideiglenes elektronikus sótalanító rendszerrel a sókat 1 m% alá szorítani, majd falvágással műanyaglemez szigetelést vagy fúrt vegyi akrilát-géles szigetelést alkalmazni. Ez után a teljes belső vakolatcsere WTA-rendszerű légpórusos vakolattal 5 méter magasan.

FELÜLETEK SZÁRÍTÁSA SZELLŐZTETŐ LYUKAKKAL

Mosonmagyaróvár, Fő u. 3.

Az épület homlokzatán az 1990-es években rabichálóval erősített légpórusos vakolatot alkalmaztak, a fokozott szárítás céljából. Az eredmény: teljes kudarc! A szellőző lyukak körül intenzíven roncsolódott a felület! A fal nedvességtartalma igen magas (45,2%). Sótartalma változó, de a leginkább roncsolódott helyen eléri a kiemelkedő terhelést (2,68 m%, benne kiemelkedő a higroszkópos klorid: 0,60 m%) Hasonló helyzet alakult ki a Gyulai Szent József-templom homlokzatán is. A 19. században épült templom falain az 1980-as években cementes vakolást alkalmaztak. A szárító hatás fokozása céljából a szentély falaiba 6-8 centiméter átmérőjű, 15 centiméter mély lyukakat fúrtak. Ennek ellenére az új vakolat felett igen erős nedvesedés és vakolatroncsolódás volt látható. Vizsgálatunk szerint a fal nedvességtartalma 160 centiméteres magasságban is még 46,6 százalékos volt, ami kiugróan magas érték.

Javaslat: A lyuksort meg kell szüntetni! A magas sótartalmat elektrolitikus rendszerrel csökkenteni, majd a falat szigetelni kell vagy elektrokinetikus rendszerrel a falat kiszárítani.

LEVERT VAKOLAT SZÁRÍTÓ HATÁSÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI A FALAKBAN

Gyula, Szentháromság-kápolna

A barokk kápolna homlokzatáról a vakolatot leverték, és 6 évig a felületeket nyersen hagyták száradás céljából. A szakvélemény idején a homlokzatok 2-3 méter magas sávjában igen sok téglaelem morzsalékosan roncsolódott. A homlokzatokról alulról felfelé 3-4 magasságból és 2-2 mélységből vett mintákat vizsgáltattuk laborban. A falak mindenütt 20 százalék alatti telítettségűek, azaz szárazak voltak. A sótartalom az alsó 200 centiméteren legfeljebb közepes volt. Ám e felett körben, 150 centiméter széles sávban a felületközeli minták rendszeresen kiemelkedő, kiugró mértékben voltak sószennyezettek (2,68–5,14 m%). Bennük kiugróan magas a higroszkópos nitrát-, (0,6-1,64 m%) és kiemelkedő a klorid-ion tartalom (0,45-0,80 m%). A hosszú ideig nyersen hagyott felületen – a kapilláris víz intenzív párolgásával érkező – higroszkópos sók kristályos állapotváltozásakor fellépő feszítőerők okozták a felület erőteljes korrózióját!

Javaslat: A homlokzat felső sávjából elektrolitikus úton le kell vezetni a sók nagy részét, majd elektrokinetikus úton a falat tovább szárítani. A légpórusos vakolat WTA-minőségben is elkészült.

FALSZIGETELÉS FELETTI FALÁLLAPOTOK VIZSGÁLATA

A mezőberényi református templom felújítása

2001-ben szakértői véleményben vizsgáltuk a templom falait. Mind a nedvességállapotra, mind a sóállapotra jellemző volt a szélsőséges értéktartomány. A legjobban a nitrátok (salétromsók) terhelték a falakat. A homlokzaton jól látható volt, hogy helyenként a korábbi légpórusos vakolat felett 2-3 méter magasan erősen roncsolódott a felület. E roncsolt felületen kimutatható volt a higroszkópos só jelenléte. 2011-ben a 120 centiméter széles falakat falvágással nyitott résbe beépített kemény műanyag lemezzel szigetelték. Ugyanekkor a falakról a vakolatot koronapárkányig leverték kívül, és mintegy 3-4 méter magasságig belül. A falak 1 évig nyersen álltak – kiszárítás céljából. Már ez idő alatt is erős korrózió károsította az egyes téglaelemeket. 2012 tavaszán megvizsgáltuk a falak állapotát. A szakvélemény felső zóna falsíkhoz közeli minták nedvességtartalma a falszigetelés ellenére kissé még nőtt is! (39,1%-ról 45,6%-ra)

E korábbi roncsolódott vakolatzóna magasságában a fokozott kipárolgás hatására a felületi sófeldúsulás az eltelt egy év alatt megduplázódott (1,6 m%-ról 3,3 m%-ra), benne a legveszélyesebb nitrát-só (salétromsó) tartalma nőtt a legjobban! A mélységi minták nedvességtartalma átlagosan hasonló a felületi mintákéhoz. Joggal feltételezhetjük, hogy itt a párologtató felületek irányába a száradás során erős nedvességvándorlás indult el, ami még ma sem fejeződött be. Sőt a felületen igen erős só feldúsuláshoz vezetett.

Ám azt is fontos megjegyeznünk, hogy az egy éve alászigetelt, vakolattól megszabadított épület külső falsík közelében még mindig akár 176 liter víz van köbméterenként! A falak belsejében még több víz van. Ez rendkívül erős nedvesség-utánpótlást jelent még most is!

Javaslat: A felületeket kívül-belül 300 centiméter magasan teljes fedettséggel kell gúzolni, majd WTA-rendszerű légpórusos vakolattal vakolni.

Kunszentmiklós, Református Lelkészi Hivatal

A barokk épület falait 2003-ban falvágás után bordás műanyag lemezzel szigetelték a járdasík közelében, majd több hónapig a levert vakolatú felületet száradni hagyták. Ez után 120–150 centiméteres magasságig ismeretlen anyagú légpórusos vakolattal visszavakoltak. 2005-ben szakvélemény készült annak kiderítésére, miért károsodott az alig kétéves felület a tökéletes szigetelés ellenére. Megállapítottam, hogy a szigetelés kiválóan működik, mert alatta 75 százalékos, felette 15 százalékos a nedvességtartalom. A felület szárításával a nedvesség jelentősen csökkent, ugyanakkor a sók erősen koncentrálódtak a felületen. A légpórusos vakolást nem a kellő magassággal készítették el. A vizsgált falban magasabb a sótartalom (3,3 m%), mint a vakolatban (1,7 m%).

Javaslat: Új, megfelelő magasságig WTA rendszerű légpórusos vakolattal kell helyreállítani a felületet. A kijavítások utóbb megtörténtek.

ÉPÜLET KÖRÜLI SZÁRÍTÓ ÁROK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA

Nádasdladány, Nádasdy kastély

A kastélyt korábbi átépítése során – a 19. században – teljes területén alápincézték. Az épületen körben falazott boltíves szárító alagutat is kiépítettek. 1995–1998-ban szigetelés nélkül a kastély homlokzatának egy részét felújították ismeretlen minőségű légpórusos vakolattal. Ekkor az Ősök Csarnoka körül beomlott szárító alagutat drénárok készítésével pótolták. Az árkot domborfólia védelme mellett kaviccsal töltötték ki. Szakértői véleményt 2008-ban készítettünk. Eszerint a pincében – a külső drénárok ellenére – 90-95 százalékosan telített volt a fal, de még a térszint felett közvetlenül is 81 százalékosan, még feljebb is 67 százalékosan. Ez bizonyítja, hogy pincefalak akár mindkét oldalán szabaddá vált, párolgást segítő felületével sem lehetséges szigetelés nélkül e falak kiszárítása. A vizsgált sótartalom kívül fent a párkányban volt a legmagasabb – ahol a felület roncsolódott.

Javaslat: A térszint alatt – kiválasztott magasságban – mindenképpen vízszintes szigetelést kell készíteni. Új WTA-minőségű légpórusos vakolatot kell felhordani. Utóbb elkészült a teljes homlokzat felújítás.

A cikk második részét lapunk következő számában olvashatják.

Kövesi László
szigetelési szakértő